Sportrádió: Maradt bennünk hiányérzet – Dibusz az El-búcsúról

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.30. 11:09
null
Dibusz Dénes az „EL-HŐSÖK” című kiállításon (Fotó: Koncz Márton)
A Sportrádió reggeli műsorában a Ferencváros és a magyar válogatott kapusa, Dibusz Dénes volt Risztov Éva, valamint Somogyi Zsolt vendége.

 

Mint megírtuk, „EL-HŐSÖK” címmel időközi kiállítás nyílt a Ferencváros Európa-liga-szerepléséről a Groupama Arénában található Fradi Múzeumban. Az októberig megtekinthető kiállítást szerdán Kubatov Gábor, az FTC elnöke nyitotta meg, s az elsők között tekintette meg Sztanyiszlav Csercseszov, valamint Dibusz Dénes.

Utóbbi a Sportrádióban így nyilatkozott a tárlatról és a csapat történelmi El-szerepléséről: „Nagyon felemelő érzés volt belépni a terembe. Előjöttek az emlékek, élmények, amikor a képsorokat újranéztem és elolvasgattam, milyen összefoglalókat írtak a mérkőzéseinkről. Emlékezetes csoportkörös szereplés volt, megannyi szép élmény fűződik hozzá. Jó szívvel néztem végig a kiállítást, és idéztem fel újra ezeket a pillanatokat. Azt nem lehet elvitatni, hogy hatalmas dolgot értünk el, de azért maradt bennünk hiányérzet, hogy a nyolcaddöntőt nem tudtuk még szorosabbá tenni. A két mérkőzést látva szerintem nem volt esély a továbbjutásra, de az benne lehetett volna, hogy a játék képét tekintve picit közelebb kerüljünk a Leverkusenhez.”

Dibusz Dénes a válogatottról, a Ferencvárosról és a magánéletéről is mesélt Risztov Évának és Somogyi Zsoltnak a Sportreggelben. A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: a magyar fiataloknak egyedülálló lehetőségeik vannak a sportolásra

Egyéb egyéni
16 órája

A Ferencváros változtatott az Európa-liga-keretén

Európa-liga
2025.02.13. 10:50

Dibusz Dénes visszatért az edzőpályára

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 19:01

Varga Ádám: Elég régóta űzöm ezt a sportot, hogy meg tudjam oldani a feladatot

Európa-liga
2025.01.30. 11:05

Dibusz Dénes: Azért imádkoztam, hogy lábon tudjak maradni

Európa-liga
2025.01.24. 07:48

Robbie Keane: Jobb képességű futballisták alkotják a Frankfurtot, de nem azért jöttünk, hogy előre aláírjuk a vereséget

Európa-liga
2025.01.22. 18:36

Szoboszlai helye biztos a kezdőben? Dibusz vagy Gulácsi? Kuczora Csenge kezében a döntés

Kézilabda
2024.12.27. 18:15

Bence kérdése – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2024.12.21. 23:05
Ezek is érdekelhetik