Népsport: ő volt az igazi Foci

Az NB I-ben a Hungária körúton 1979. szeptember 22-én MTK–Salgótarján mérkőzést rendeztek, a hazaiak edzője, Mezey György a 62. percben cserélt, a két gólt szerző jobb oldali csatár, Sebestyén Péter helyére a 16 éves Fodor Imre állt be. A kék-fehérek 4–0-ra nyertek, kis híja volt, hogy az élete első NB I-es meccsén beálló ifjonc gólt szerezzen: 14 méterről lőtt, és a bal kapufát találta el.

Fodor autószerelő szakmunkástanuló volt, s noha a találkozót szombaton 15 órakor rendezték, a srác hajnali ötkor bement dolgozni, egyig volt a munkahelyén, majd ment futballozni. Felvetődhet, hogy szombat munkaszüneti nap, de akkor még a hét hatodik napja munkanapnak számított. Fodor előtte ezt mondta a Népsport tudósítójának: „Életem legszebb napja lesz, ha játékra jelentkezhetem.”     

Nevelőegyesületénél nem jöttek a sikerek, 1981-ben ki is esett az MTK, Foci – így hívta mindenki – a második vonalból segítette visszakapaszkodni az MTK-t, amely ezt követően jóindulattal is csupán középcsapat maradt, ő pedig egyre inkább elvágyódott.

Az 1985–1986-os idényben az őszt még az MTK-nál kezdte, de tavasszal már a Bp. Honvéddal nyert bajnokságot. Azzal az indokkal hagyta ott a kék-fehéreket, hogy szeretne bajnok lenni – a sors fintora, hogy ugyan rögtön bajnokcsapatba került, de 1987-ben a Verebes József-féle MTK bizonyult a legjobbnak. Így búcsúzott a Hungária körúttól: „Örömmel megyek, de szomorúan távozom.”

A kék-fehéreknél általában jobb oldali csatárt játszott, Kispesten már középpályásként is számítottak rá, Détári Lajos Eintrachthoz távozását követően (1987) egyértelműen ő lett a játékmester. Az 1987–1988-as évadban megnyert aranyérem után Bicskei Bertalan elmondta, első számú feladata volt Döme utódának megtalálása: „A gondot Détári posztjának betöltése jelentette. Először Gyimesire gondoltam, akit visszavártunk Győrből, de az ő ügye elhúzódott, és sokáig nem számíthattam rá. Ekkor Fodor mellett döntöttem, aki jó szervezőnek bizonyult. A gólokkal sem maradt adós.”Az edző hozzátette, örül, hogy játékosa önbizalma növekedett. A posztonkénti rangsorban a jobb oldali támadók között Kiprich József mögött a második lett.

Egy évvel később is a legjobbak közé került: az 1988–1989-es idény játékosrangsorában a mezőnyjátékosok között ötödik (6.15), értékelésben ez áll: „Az alacsony termetű játékos mindent tud, amit egy irányító középpályásnak tudnia kell. Jobbal, ballal kitűnően rúg, cselezőkészsége is jó, és még csatárerényeket is csillogtat. Nem véletlen, hogy tizenegy találattal ő a Honvéd házi gólkirálya. Ha kissé erőszakosabb és önzetlenebb lesz, játéka még jobb lehet.”A bajnokság mellé a Honvéd 1989-ben megszerezte a kupát is, a döntőben Fodor góljával nyert 1–0-ra. Így teljesített: „Jól irányított az első félidőben, később, amikor csatárt játszott, döntő érdemei voltak a győzelem kivívásában.”

A következő idényben (1989–1990) hatalmas visszaesés következett be a Bp. Honvéd teljesítményében (13. helyezés), csak a Kazincbarcika elleni osztályozón maradt bent az NB I-ben – bár bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, a Pécstől 2–0-ra kikapott. Rá egy évre – akárcsak 1985–1986-ban – Foci idény közben váltott: 1990 őszét még a Honvédban játszotta végig, 1991 tavasza azonban már a csodacsapatnak ígérkező Siófoknál találta. A Balaton-partiak a 7. helyen zártak, a következő évadnak nagyratörő tervekkel vágtak neki. André Ritter személyében német tulajdonos érkezett, Fodor mellé jött többek között Duró József, Gregor József, Fischer Pál, de a pénz elfogyott, a menők 1992 tavaszára „elpárologtak”, Fodor Üllői útra igazolása pedig gyakorlatilag eldöntötte a bajnoki címet.

A középpályás Nyilasi Tibor hívására érkezett. A csapat a középmezőnyhöz tartozott, nem volt vérbeli irányítója, nem véletlen, hogy Nyilasi a rutinos Focinak – több mint 250 élvonalbeli meccs és 68 gól volt mögötte – adta a karmesteri pálcát. Két döntetlen mellett 13 győzelmet szerzett a Fradi tavasszal, a Vasas ellen vezető, a BVSC-vel szemben győztes, a Honvéd ellen ismét vezető gólt szerzett, a csapat győri 6–1-es győzelme során az ötödik gól fűződött a nevéhez. Május 2-án az Üllői úton FTC–Újpest 3–2, Fodor „oktatófilmbe illő szabadrúgása után került az újpesti kapuba a labda”. A másik két gól az ő beadásából született, 7-est kapott a Népsporttól. Az MTK és a Veszprém ellen a második gólt lőtte, az utolsó fordulóban Diósgyőrben az ő két szögletét követően alakult ki a 2–0-s győzelem. Remekül futballozott, „hol gyorsított, hol lassított a tempón, attól függően, hogy éppen mire volt szükség”. Ezt követően az Üllői úti bajnoki fiesztán ezt mondta: „Tudtam, hogy jó helyre jövök, de azt nem, hogy ennyire...”Talán mondani sem kell, őrjöngött a Fradi-tábor.

A bajnoki cím után a vele készült interjúban kifejtette: „Nekem úgy alakult a sorsom, hogy a Fradi hosszú éveken keresztül ellenfél volt. Végre már nem az.”Hogy aranyérmes lehet a zöld-fehérekkel, az 1992. április 11-én a Bozsik-stadionban Mezey György Kispest-Honvédja felett aratott 2–0-s győzelem után rögzült benne. A 87. percben ő lőtte csapata első gólját, a második előtt pedig ő adta be a labdát. A Népsport tudósítása címében utalt a középpályás honvédos múltjára is: „Fodor Imre még mindig nyerőember a Bozsik-stadionban.”Sokáig nem tudott szabadulni őrzője, Kovács Ervin szorításából, „a mérkőzés kritikus pillanataiban azonban fel tudott nőni a feladathoz, gólja előtt mesterien megérezte Gulyás megtorpanását”. Foci elismerte, hogy a Honvédnak jobb a játékosállománya, „nekünk viszont van egy láthatatlan, extraklasszis játékosunk: a legjobb értelemben vett összetartó erő”.      A sportnapilap idényértékelőjében ez állt: „Fodor vezérletével (...) az erőtől és önbizalomtól duzzadó Ferencváros végigverte a teljes magyar mezőnyt.”

Az őszt még Siófokon lehúzó futballista a mezőnyjátékosok rangsorában 6.2-es átlaggal Telek Andrással holtversenyben a 4–5. helyen végzett, a fordulók válogatottjának válogatottjába (ez volt az elnevezés) is bekerült (6-6 siófoki és Fradi-meccsel). A játékmesterek közül is ő vitte el a pálmát: „Fodor Imre minden kétséget kizáróan a legjobb magyar labdarúgó. Mindent tud, amit egy játékmesternek tudnia kell. Technikája briliáns, rúgótechnikája fantasztikus, futógyorsasága megfelelő, improvizációs készsége átlagon felüli. Nagyszerű érzéke van ahhoz, hogy egy pillanat alatt döntsön: gyorsítani vagy lassítani kell. Amikor pedig a társak »tompák«, azonnal felrázza őket egy egyéni megoldás végén szerzett góllal.”A Fradi után egy St. Gallen-i kaland következett, majd a székesfehérvári Parmalat (1994–1995), amely osztályozós helyen végzett: a Salgótarján ellen a 90. percben Fodor Imre belőtte az idény legfontosabb gólját...

Kitűnő futballista volt, ám válogatottbeli szereplései erősen árnyalják a képet. Hat alkalommal lépett pályára a legjobbak között, először 25 évesen Izlandon Mezey György állította be csereként, összességben kétszer lecserélték, négyszer beállt. A magyar futball nem volt a topon – neki sem sikerült felráznia –, válogatottsága négy és fél éve alatt (1988–1993) öt szövetségi kapitányt (Mezey György, Bicskei Bertalan, Mészöly Kálmán, Jenei Imre, Puskás Ferenc) szolgált, erre lehetne azt mondani, hogy mindannyian fontos láncszemnek tartották, de az eredmények nem ezt tükrözték. Azt sem hagyhatjuk számítson kívül, akkoriban Détári Lajos és/vagy Bognár György szerepelt a válogatottban a posztján.

Karrierjének ezen szakasza erősen torzó maradt, mint ahogyan – fájdalmas ezt kimondani – az élete is. Edzőként csapata, az FC Hatvan meccsére indult 1999. április 9-én reggel, ám gépkocsijából az M3-as kivezető szakaszánál még a benzinkút előtt kifogyott az üzemanyag. Már a teli kannával a kezében felkéredzkedett egy teherkocsira, de nem szállt be, gondolta, a lábtartón teszi meg a nem hosszú utat. Aztán máig ismeretlen okból egyensúlyát vesztve beesett a jármű alá.

Mindössze 36 évesen életét vesztette.