NB I: Itt lenne az ideje, ha kezünkben a meccs, akkor nyerjünk – Varga Balázs

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.03.06. 08:22
Hiába volt több mint harminc percig emberelőnyben az Újpest FC a Debreceni VSC ellen, nem sikerült élnie a lehetőséggel, és csak egy pontot szerzett. Varga Balázs az NSO Tv-nek elmondta, nem túl emelkedett a hangulat a csapat körül, mindenki csalódott az 1–1-gyel zárult mérkőzés után. 

„Itthon játszottunk, Újpesten mindig nyerni akarunk, akárki is az ellenfél, szóval, nem igazán emelkedett a hangulat az egy-egy után, mindenki csalódott. Főleg azok után, hogy harminc percet játszottunk emberelőnyben, ezt ki kellett volna használnunk. Nagyon sok érzelem van bennem, sok a negatív, de nincs mit tennünk, legalább pontot szereztünk. Múlt héten a Kecskemét ellen is a kezünkben volt a meccs, most is. Itt lenne az ideje, hogy meg is ragadjuk ezeket a lehetőségeket, és elkezdjünk nyerni” – mondta Varga Barnabás.

Az Újpest fiatal középpályásával videónkban sorra vettük a DVSC elleni mérkőzés legfontosabb mozzanatait, kezdve az öngóllal, amely a véleménye szerint jól jött a csapatnak, felébresztette őket. Aztán szóba került, hogy miért nem sikerült kihasználniuk az emberelőnyt, és arról az esetről is kérdeztük, amely az utolsó másodpercekben történt az ellenfél tizenhatosán belül, samely után továbbot intett a játékvezető és döntését a VAR is helyben hagyta.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Újpest FC–Debreceni VSC 1–1(1–1)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion,3189néző.Vezette:Karakó
Gólszerző:
Mudrinszki (37.), ill. Pauljevics (17. – öngól)
Kiállítva:
Manrique (60., DVSC)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–2023, 22. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 3., péntek
Ferencváros–Mezőkövesd 1–1Budapest, Groupama Aréna
Farkas Ádám
7127
Március 4., szombat
Kisvárda–Kecskemét 0–1
Kisvárda,Várkerti Stadion
Bognár Tamás1750
Paks–ZTE 3–1Paks,Fehérvári úti StadionVad II István1200
Mol Fehérvár–Vasas 2–1Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
Erdős József2563
Március 5., vasárnap
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 3–1Budapest,Bozsik ArénaBogár Gergő
3656
Újpest–DVSC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc
3189


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22155246–17+2950
2. Kecskeméti TE22812231–22 +936
3. Kisvárda2288634–36 –232
4. Debreceni VSC2287737–34 +331
5. Puskás Akadémia2279627–28 –130
6. Paksi FC2285938–37 +129
7. Mezőkövesd2277824–28 –428
8. Zalaegerszegi TE2276928–27 +127
9. Mol Fehérvár22661027–32 –524
10. Újpest FC22661027–38–1124
11. Budapest Honvéd22571025–36–1122
12. Vasas FC22310917–26 –919

Legfrissebb hírek

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
2 órája

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
16 órája

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:18

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 20:20

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Cserejátékosok találtak be, ikszelt a Diósgyőr a Zalaegerszeggel

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 15:19

Szakos Bence: Most kellene rátenni egy lapáttal

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 09:56
Ezek is érdekelhetik