DVSC: visszatérőben Varga Kevin, már a csapattal edz

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.02.14. 11:52
null
Sikeres időszakot töltött Debrecenben Varga Kevin (Fotó: Derencsényi István)
A Debreceni VSC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Varga Kevin keddtől a csapattal tréningezik, és a labdarúgócsapat vezetősége szeretné is szerződtetni.

A 26 éves, debreceni nevelésű válogatott szélső legutóbb a török Hataysporban futballozott, szerződtetéséről folynak az egyeztetések, de a törökországi földrengés okozta tragédia miatt adminisztratív akadályokkal kell számolni – írja rövid hírében a dvsc.hu.

A 13-szoros válogatott Varga Kevinnel kapcsolatban már beszámoltunk arról, hogy télen távozhat a Hataysportól, amely a nyáron szerződtette. A magyar légiós csak 11 meccsen kapott lehetőséget a bennmaradásért harcoló csapatban ebben az idényben, ezért nem is tartózkodott már Törökországban a múlt heti földrengés idején, amely után eltűnt ghánai csapattársa, Christian Atsu és a klub sportigazgatója, Taner Savut is.

Időközben a Hatayspor – a Gaziantephez hasonlóan – bejelentette: a természeti katasztrófa miatt visszalép a török bajnokságtól. A Gaziantep a 10., a Hatayspor a 14. helyen áll a tabellán, amely egyelőre szünetel, s várhatóan március elejétől folytatódik.

Legfrissebb hírek

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 11:51

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26
Ezek is érdekelhetik