El: Paul Shaw inkább a Ferencvárosnak drukkolna az Arsenal ellen

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 11:32
null
Shaw 12 év után járt ismét Budapesten (Fotó: Nemzeti Sport)<br />
Paul Shaw 2008 márciusa és 2010 májusa között összesen 75 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban, s 25 gólt szerzett – s 12 év után járt újra a magyar fővárosban. A jelenleg az Egyesült Államokban edzősködő, az angol Arsenalnál nevelkedő Shaw a Ferencváros hivatalos honlapjának, a fradi.hu-nak nyilatkozva elárulta, mit tart karrierje csúcspontjának, ahogy azt is, hogy ha esetleg a zöld-fehérek összecsapnának az Arsenallal az Európa-liga döntőjében, melyik csapatnak drukkolna.

Shaw már korábban is úgy nyilatkozott, hogy a Ferencvárosban való szereplést tartja pályafutása csúcsának, s ez a véleménye nem változott meg.

„Nagyon szerencsés voltam, mert harmincnégy évesen kerültem Budapestre, már közeledve pályafutásom végéhez. Korábban soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen klubhoz kerülhetek a karrierem vége felé közeledve, egy a csapat számára kiemelkedően fontos időszakban. Nemcsak a labdarúgás szempontjából volt különleges, hanem azért is, mert egy ilyen különleges városban élhettünk, mint Budapest” – fogalmazott Shaw, aki az interjú végén megkapta a rettegett kérdést is, vajon melyik klubnak szurkolna a korábbi csatár, ha a Ferencváros az Arsenal ellen játszaná az idei El-döntőt a Puskás Arénában?

„Óóóó, ez nem igazság, nagyon nehéz kérdés! Több időt játszottam a Ferencvárosban, mint az Arsenalban, erősebb érzelmek kötnek ide. Ráadásul nagyon fiatal voltam, amikor az Arsenalban játszottam. Talán, ha csak egy picivel is, de azt hiszem, inkább a magyar csapatnak szurkolnék” – árulta el Shaw.

Legfrissebb hírek

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
1 órája

Szijjártó Péter: A ferencvárosi szurkolók vonata hamarosan továbbindulhat Ausztriába

Európa-liga
2 órája

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
9 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros gólt sem kapott

Vízilabda
18 órája

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
21 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
23 órája

A Salzburg edzője viccesen a Fradiról: A végén még elhiszik, hogy megnyerhetik a meccset...

Európa-liga
Tegnap, 14:44

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
Tegnap, 12:58
Ezek is érdekelhetik