NB I: Hornyák Zsolt szerint az akaraterő megvolt, a minőség nem

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.11.05. 21:22
null
Hornyák Zsolt néhány játékosától többet várt, főleg a cseréktől (Fotó: Török Attila)
A Kisvárda az utolsó pillanatban lőtt góllal győzte le a Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I 14. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a következőket mondta a vereség után.

„Arra készültünk, hogy a Kisvárda védekezni fog az egész mérkőzésen, és ellentámadásra építi a játékát, hiszen a korábbi, hazai találkozóinkon is ez történt. Az első félidőben arra készültünk, hogy gyors játékkal a Kisvárda védelme mögé kerülünk és ebből jönnek a gólhelyzetek, ezt azonban nem sikerült megvalósítani. Kicsit naivnak tartom azt a megoldást, hogy amikor Colleyt feltoltuk a magas labdára, hiszen jó fejelő játékosról van szó, akkor laposan elvesztettük a labdát, és nyitott védelemben az ellenfél megvert minket, nem állítottuk meg a támadásukat a középpályán, s ebből gólt kaptunk az utolsó percben. Persze nehéz volt a felállt védelmüket feltörni, de készültünk is arra, hogy tördelni, lassítani fogják a játékunkat, ezért többet vártam volna néhány játékostól, főleg a cseréktől. Az akaraterő megvolt, de minőségben nem tudtak hozzátenni a teljesítményünkhöz.”

A támadószekcióra külön is kitért, elmondta, hogy Gruber Zsombor elfogyott a második félidőre, a fiatal játékos nagyjából hatvan percet tud játszani ebben a tempóban. Kitért arra is, ha jobb döntést hoz az 52. percben, akkor talán a Puskás Akadémia lövi a győztes gólt. Balutát és Puljicot sem sikerült kellőképpen helyettesíteni, Zahedi nem játszott olyan erőbedobással, mint a legutóbbi mérkőzéseken.

„Zahedi nem csapatjátékos, ő egy egyéniség, aki gólt tud rúgni. Ma nem is csak a gólt hiányoltam tőle, hanem amit elterveztünk, hogy Gruber jön vissza mélységbe, és ő lesz a befutó mögé, azt csak félig-meddig tudta teljesíteni. A csapatmunkája nem volt olyan, mint amit elvártam volna tőle. Ha Puljic nem esik ki sérülés miatt, akkor a formáját és a Gruberrel való összjátékát is tekintve ő lett volna a kezdő.”

Török László, a Kisvárda vezetőedzője így értékelt az utolsó másodperces győzelem után.

„Nem kezdtük jól a mérkőzést, a két csapat tartott egymástól. Nem sikerültek azoknak a területeknek a megjátszása, amit elterveztünk, sok hiba csúszott a játékunkba, s ezekből az ellenfelünk tudott építkezni, jöttek előre, és megvoltak a lehetőségeik is a gólszerzésre. Később azért stabilabbá váltunk, a csapatrészek között és azokon belül is rendszereztük a dolgainkat, s onnantól kezdve nekünk is megvoltak a helyzeteink. Mind a két csapat remekül felkészült a másikból, sokszor váltanom is kellett, mert amit elterveztünk, a Puskás Akadémia rendre megakadályozta. Végül mellénk állt a szerencse, amiért megdolgoztunk a meccsen, s nem növeltük a két csapat döntetlenjeinek a számát, hanem sikerült megszereznünk a győztes gólt a kilencvenharmadik percben.”

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Kisvárda 0–1 (0–0)
Felcsút,Pancho Aréna,1120néző.Vezette:Antal Péter
Gólszerző:Ilievszki (90+3.)

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC119227– 8+1927
2. Kisvárda1474326–22 +425
3. Kecskeméti TE1466222–15 +724
4. Puskás Akadémia1456319–16 +321
5. Mezőkövesd1444618–24 –616
6. Zalaegerszegi TE1243520–17 +315
7. Paksi FC1243517–22 –515
8. Mol Fehérvár1343613–18 –515
9. Debreceni VSC1335522–25 –314
10. Budapest Honvéd1334614–20 –613
11. Újpest FC1334616–24 –813
12. Vasas FC1326512–15 –312
Legfrissebb hírek

NB I, 2025–2026, TELJES PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
3 órája

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

A bennmaradás után Mihalecz István távozik a ZTE éléről – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

MTK–FTC örökrangadó az NB I 2025–2026-os idényének nyitó fordulójában

Labdarúgó NB I
12 órája

Távozik a DVSC labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója

Labdarúgó NB I
12 órája

A vártnál gyengébb helyzetkihasználás lett majdnem a ZTE veszte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:58

Géresi Krisztián: A testem jelzett, ennyi volt, ne folytasd!

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 12:33

Az edzőváltás sem segített, 26 év után esett ki a Vidi

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 09:24
Ezek is érdekelhetik