Népsport: Botond csak a kupával nem bírt

Berendy Pál a második világháború után, 1946-ban lett a Goldberger SE igazolt futballistája. A Goldbergertől 1951-ben került a Vasashoz. Elmondása szerint a Goliban sok tehetséges srác rúgta a labdát, nem csoda, hogy a nagy egyesületek megfigyelői hemzsegtek a mérkőzéseken. Berendyt egy Goldberger–Dorog mérkőzésen szúrta ki Hermann Béla, a Vasas szakosztályvezetője. Azért nem ment egyszerűen az átigazolás, mert a hadifogságból hazatérő Berendy papa vérmes Fradi-drukkerként hallani sem akart arról, hogy a fia a Vasasban játsszon. Csakhogy munkanélküli volt, ezért a futballista azt mondta Hermann-nak, aláír, csak az egyesület szerezzen munkát az apjának – szerzett, a Láng Gépgyárban.

Az 1952-es bajnokságban már a Vasas első csapatának játékosa volt. Az első forduló nem várt eredményt hozott 1952. február 23-án: Bp. Vasas–Bp. Bástya 2:0, a második félidőben a jobbösszekötő Illovszky Rudolf helyére Berendy Pál állt be, ez volt az első NB I-es mérkőzése. A Népsport szerint: „Berendi biztató tehetség.”   Nem véletlenül Illovszkyt váltotta, eleinte ugyanis csatárt játszott. Ám Kontha Károly sérülése után Baróti Lajos edző hátravezényelte, ő lett az emberfogó.
Becenevét – Botond – Illovszky Rudolf ragasztotta rá harciassága és keménysége miatt. Erről ezt mondta: „Tízéves korom körül szinte minden télen jégkorongoztam a nálam jóval erősebb, idősebb srácokkal. Talán onnantól fogva lettem harcias és kemény.”   Alacsonyan volt a súlypontja, ez kedvezett a játékának. Hogy volt-e példaképe? „Sok kiváló labdarúgó volt akkortájt. Ha viszont egyet kell megneveznem, Hidegkuti Nándor nevét említeném. Egy szóval jellemeztem volna őt: »világklasszis«, és ebben minden benne foglaltatik, az ő játéka tetszett a legjobban.”Noha még csak 19 éves volt, Sebes Gusztáv beválogatta az 1952-es olimpiára készülő keretébe, ám annyi vetélytársa volt a poszton, hogy nem tudott gyökeret ereszteni, Sebes azzal biztatta, hogy az idő neki dolgozik.

Első nagy sikere a Vasassal az 1955-ös Magyar Népköztársasági Kupa-győzelem, az angyalföldiek a Bp. Honvédot verték meg 3:2-re, ami nagy meglepetésnek számított. Berendy„lelkesen rombolt”, emellett Kocsis Sándort kellett lefognia. A jól fejelő csatárokkal úgy szúrt ki, hogy egy ütemmel előbb ugrott, kitette a karjait, s az „evezők” miatt a támadók nem tudták túlugrani.

Berendy egyik legkedvesebb emléke az osztrák Rapid elleni 1956-os Közép-európai Kupa-győzelem. Az oda- és visszavágó Bécsben és a Népstadionban is döntetlen lett (3:3, illetve 1:1), a harmadik mérkőzés a Népstadionban 9:2-es Vasas-győzelmet hozott. A Népsport értékelése: „Berendi is (...) nagyvonalú játékot nyújtott. Nagy lelkesedéssel harcolt, sokat mozgott, körültekintően, mindig jó helyre továbbította a labdát.”Még a forradalom előtt bemutatkozott a legjobbak között (Magyarország–Jugoszlávia 2:2, 1956. április 29., Népstadion),  „nagyon jól megállta a helyét, nagy lelkesedéssel harcolt, sokat mozgott, főleg a labda megszerzéséből vette ki jól a részét, s megfelelőek voltak az átadásai is” .

Az 1957-es félidényes bajnokságot a Vasas nyerte meg, a Népsport összehasonlította az aranyérmest a Puskás Ferenc-féle Bp. Honvéddal, s megállapította: „Egy nagy különbség azonban van a két csapat szerkezetében. Berendi vitathatatlanul nagyobb klasszis, mint annak idején Bányai volt. Az ő játékában kevesebb a csillogás, mint Bundzsákéban, de kevesebb a hiba is. Nemcsak a szerelésben tűnik ki, hanem igen pontosan adja is le a labdát, sőt időnként veszélyesen tör előre.”A válogatottak közül a legtöbbször került be a forduló csapatába, nyolc alkalommal, s ha figyelembe vesszük, hogy mindezt 11 fordulóból, ez kimagasló teljesítmény. A forradalmat követő első válogatott mérkőzésen az 1957-es norvég–magyar (2:1) vesztes vb-selejtezőn sem játszott rosszul: „Berendi végig lankadatlanul küzdött, sok támadást megakasztott, sok ellentámadást indított.” Négy nappal később a svéd–magyaron (0:0) „a tőle megszokott megbízható játékát nyújtotta. Kitűnően védekezett, és a csatároknak is jó labdákat adott.”

Ott volt a pályán az 1957–1958-as BEK-elődöntőben a Real Madrid ellen. Az idegenbeli első mérkőzésen 4:0-ra kaptak ki a piros-kékek, Alfredo Di Stéfano három gólt lőtt, a másodikat tizenegyesből. Tabák Endre úgy ítélte meg, hogy „Berendi és Bárfi volt a Vasas két legjobbja. (…) Berendi lelkiismeretesen igyekezett ellátni különleges feladatát, nagy harcot vívott Di Stéfanóval, sokszor le is szerelte őt.”  Nem véletlen, hogy Östreicher Emil, a spanyol csapat technikai igazgatója a találkozó után szólt Illovszky Rudolfnak, a Vasas edzőjének:  „Rudikám, elviszem, Bernabéu beszélni szeretne vele.”   A Real elnöke 100 ezer dolláros szerződést ajánlott Berendynek, aki ugyan a pályán nem tartott senkitől, félt, ha kinn marad, a Kádár-rendszer a családján áll bosszút, akkoriban született ugyanis a fia. Nyilvánvaló, hogy nem marad(hatot)t külföldön, de találkozásáról a Real elnökével később megjegyezte: „Bernabéunak megemlítettem, hogy Puskás személyében a világ legjobbját szerezte meg.”

Botond a 2:0-ra megnyert visszavágóról azt mondta, ha az első meccsen jobban játszanak, a Népstadionban meglepetést szerezhettek volna. „Ha Szilágyi csak megközelíti a Rapid ellen mutatott játékát, nem csak kettő nullra nyerünk. Nem jut tovább a Real.”   (A középcsatár Szilágyi I Gyula az osztrák Rapid ellen 1956-ban a KK-döntőben aratott 9:2-es sikerhez négy góllal járult hozzá.) A Népsport szerint jól futballozott: „Berendi volt a jobbik fedezet, aki kimagasló teljesítményt nyújtott.”Évtizedek távlatából elismerte: „Az elmúlt hatvan év során számos alkalommal szóba került a BEK-elődöntő, s nem tagadom, maradt bennem hiányérzet.”

Az 1958-as vb-n pályára lépett Wales (1:1) és Svédország ellen (1:2), Baróti Lajos azt nyilatkozta, hogy a Wales elleni megismételt (1:2), sorsdöntő találkozón azért nem játszatta, mert „majd jó lesz Didi ellen”   . A kapitány úgy gondolta, továbbjutunk, s utána a brazilok jönnek…

Berendy volt az, aki a BEK 1961–1962-es kiírásának első fordulójában a Real elleni kinti meccs előtti edzésen egyik játékostársával kiszúrta, hogy a tizenegyespont nem 11 méterre van a kaputól, hanem közelebb, mire Puskás Ferenc – aki abban a párosításban Madridban pályára lépett – megjegyezte: „Ne foglalkozzatok vele, az nem nektek van felfestve.” Mindkét meccsen a spanyolok győztek, Madridban 3:1-re, a Népstadionban 2:0-ra.

Utolsó válogatott mérkőzésén Belgiumban lépett pályára (2:1, 1960. október 30., Brüsszel), „bár nem mutatta megszokott formáját, mégis hasznos tagja volt a csapatnak”  . Az 1962-es vb-selejtezőn Kotász Antal játszott balfedezetet, Chilében már Sipos Ferenc töltötte be a posztot. A Vasasban ő kapta a csapatkapitányi karszalagot, meggyűlt a baja a három „rossz” gyerekkel, Mészöly Kálmánnal, Farkas Jánossal és Fister Ferenccel. Az egyik kimaradásuk után raportra hívta Farkast, s közölte vele:      „Jancsika, még egy dobásotok van, én nem futkosok utánatok!”

Az 1964. július 19-én a Bp. Honvéd–Vasas bajnoki mérkőzésen a piros-kékek a 87. percig 3:2-re vezettek, a fedezet kitűnően semlegesítette Tichy Lajost, ám a végén a csatár megrázta magát és két góljával a piros-fehérek 4:3-ra fordítottak. A Népsport ezt írta:  „Berendi sokáig sakkban tartotta Tichyt”.      De nem a meccs végéig…

Edzőként legnagyobb sikerét is szeretett klubjánál érte el, Illovszky pályaedzőnek hívta, s a Vasas 1977-ben bajnok lett. Ebből a csapatból Izsó Ignác volt a kedvenc labdarúgója.

Mondhatni, csak egyetlen feladattal nem tudott megbirkózni: a piros-kékek 1967-ben Dél-Amerikában megnyerték a Hexagonal-kupát, s amikor a súlyos lovas szobrot fel akarta emelni, így szólt: „Nem megy, gyerekek!”

Ilyen mondat a pályán el nem hangzott volna a szájából…