NB I: Nagyobb csatára számítottam – Moniz

D. L.D. L.
Vágólapra másolva!
2022.09.03. 08:24
null
Ricardo Moniz szerint sorsdöntő volt a Demjén Patrik által védett tizenegyes (Fotó: Török Attila)
A Zalaegerszeg idegenben fölényes, ötgólos győzelmet aratott a több mint egy félidőt emberhátrányban játszó Mezőkövesd felett a labdarúgó NB I 7. fordulójának nyitó mérkőzésén. A találkozó után Supka Attila, a Mezőkövesd és Ricardo Moniz, a Zalaegerszeg vezetőedzője értékelt.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Mezőkövesd–Zalaegerszeg 0–5 (Ikoba 40., 49., 70., Gergényi 74., Szalay Sz. 89.)

SUPKA Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője

– Hogyan élte meg a kilencven percet?
– Nagyon nehezen… Sikerült magunkat villámgyorsan, alig negyven perc leforgása alatt lerendezni. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, adódott egy lehetőség előttünk, amikor tizenegyest végezhettünk el, ezt értékesíteni kellett volna, de sajnos elhibáztuk.

– Megvalósult valami az elképzelésekből?

– Meglehetősen kevés pozitívumot lehetett látni. Ilyen hibákat nem szabad elkövetni, mert az ellenfél rögtön megbünteti. Nem fér bele, hogy hazai környezetben büntetőt rontsunk, és emberhátrányba hozzuk magunkat, mert ennek csak rossz vége lehet.

– Három sérültre nem számíthatott, hárman pedig a héten távoztak a csapattól. Okozott ez nehézséget a kezdő tizenegy kijelölésénél?
– Az alapcsapat nagyjából adott, ilyesmi pedig bármely együttes életében előfordul. Tény, hogy szűkös a keretünk, ha nagyobb lenne a választék, egyszerűbb lenne az életünk.

Ricardo MONIZ, a ZTE FC vezetőedzője

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Értékes és fontos győzelmet arattunk. Sorsdöntő pillanat volt, hogy kapusunk hárította a tizenegyest, a folytatásban aktív támadójátékkal rukkoltunk elő, és szép gólokat szereztünk.

– Azt kapta, amire számított, vagy érte valamilyen meglepetés?

– Szerettünk volna a mérkőzés elejétől fölényben futballozni. Az első húsz percben ez még annyira nem sikerült, mert a labdabirtoklásunk nem volt az igazi. A folytatásban már elégedett lehettem, és nagyon tetszett Szalay Szabolcs gólja. Nagyobb csatára számítottam, mert erős csapatnak tartom a Mezőkövesdet.

– A kimaradt tizenegyes és a kiállítás mennyire befolyásolta a végeredmény alakulását?
– Jól játszottunk, irányítottunk, többet kezdeményeztünk, és helyzeteink is adódtak. Nem volt bennem félelem, sőt biztos voltam abban, hogy ponttal vagy pontokkal távozunk, örülök, hogy ez teljesült. Nálunk nincsenek sztárok, keményen meg kell mindenkinek dolgozni a helyéért, és az a célunk, hogy jó csapatot építsünk.

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 6 4 2 16–8 +8 14
2. Ferencvárosi TC 4 4 9–1 +8 12
3. Zalaegerszegi TE 6 3 1 2 13–9 +4 10
4. Kecskeméti TE 6 2 3 1 7–5 +2 9
5. Puskás Akadémia 6 2 3 1 6–4 +2 9
6. Paksi FC 5 2 2 1 11–10 +1 8
7. Mol Fehérvár 5 2 3 7–10 –3 6
8. Budapest Honvéd 6 1 2 3 6–12 –6 5
9. Mezőkövesd 7 1 2 4 8–15 –7 5
10. Vasas FC 6 4 2 5–7 –2 4
11. Debreceni VSC 6 4 2 9–13 –4 4
12. Újpest FC 5 3 2 4–7 –3 3
NB I, 2022–23, 7. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 2., péntek
Mezőkövesd–Zalaegerszeg 0–5
Mezőkövesd, Városi stadion
Erdős József
1200
Szeptember 3., szombat
14.00: Kecskeméti TE–Paks FC (Tv: M4 Sport +)
Kecskemét, Széktói StadionCsonka Bence
16.15: Vasas FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+)
Budapest, Illovszky Rudolf Stdion
Bogár Gergő
18.15: DVSC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei StadionKarakó Ferenc
Szeptember 4., vasárnap
14.45: Kisvárda–Honvéd (Tv: M4 Sport+)
Kisvárda, Várkerti Stadion
17.30: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion

 

Legfrissebb hírek

Józsi bácsi, köszönjük! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
11 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
12 órája

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
15 órája

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
17 órája

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 17:00

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 11:32
Ezek is érdekelhetik