A piros-kékeket bajnoki címig (1957), két Közép-európai Kupa-győzelemig (1956, 1957) vezető Baróti Lajost 1957-ben a válogatott szövetségi kapitányának nevezték ki, az addig mellette dolgozó Illovszky Rudolf váltotta a klub kispadján. Illovszkyval az első két idény nehézségei után az együttes 1960-ban már visszakapaszkodott a dobogóra, rá egy évre megnyerte a bajnokságot (1961), majd megvédte címét (1962). Az 1961-ben aranyérmes együttes zömmel ebben az összeállításban állt fel: Szentmihályi – Kárpáti, Mészöly, Sárosi – Bundzsák, Berendy – Mathesz, Kékesi, Machos, Farkas, Ihász.
A piros-kékek 1962-ben a bajnoki cím mellett megnyerték a KK-t is. A magyar együttesek egy év kihagyást követően tértek vissza a sorozatba, a küzdelmeket csoportrendszerben szervezték, négy honi csapatunk négy csoportba kapott besorolást. Az FTC nem jutott tovább, az MTK második lett, a Honvéd utolsóként zárt, viszont a Vasas első lett a Fiorentina, a Vojvodina és a Spartak Trnava előtt. A Fáy utcaiak – bár valamennyi itthoni meccsüket a Népstadionban játszották – a hazai találkozókon jól futballoztak, 11 gólt szereztek (Pál I László 4, Machos Ferenc 3, Bundzsák Dezső 2, Pál II Tibor és Mathesz Imre 1-1).
Az elődöntőben a Vasas az Atalantával mérkőzött, Bergamóban 1:0-s vereséget szenvedett, a visszavágón Farkas János kettő és Pál I góljával 3:1-re győzött, s bejutott a kétmeccses fináléba, ahol a Bologna volt az ellenfele. Az első mérkőzést szeptember 26-án rendezték a Népstadionban, az NB I 7. fordulója után, amelyben a piros-kékek a Fáy utcában 2:0-ra legyőzték a Komlót; a csapat címvédőként az 5. helyen állt a tabellán.
A bajnokiról ez állt a Népsportban: „Nem sok örömet hozott ez a mérkőzés a közönségnek.” A két legjobb csatárról ezt írta: „Az első félidőben Machos és Farkas is ügyeskedett, de szünet után ők is visszaestek.” Nem véletlen, hogy a lap Bolognát bemutató cikkét ezzel kezdte: „A Vasas–Komló mérkőzés után egyöntetű volt a vélemény, hogy szerdán, a Bologna elleni KK-döntőn a piros-kékeknek többet kell nyújtaniuk ahhoz, hogy októberben nyugodtan és reményekkel utazhassanak el a visszavágó mérkőzésre.”
Illovszky úgy fogalmazott, a Vasasnak legjobb tudását kell nyújtania, hogy megnyerje a kupát, mint addig két alkalommal – még úgy is, hogy a vendégek negyedik kupagyőzelmüket szeretnék megszerezni. Az edző szakmai kérdésre is kitért, Bundzsák Dezső jobbfedezet játékát helyezte előtérbe (a Komló ellen Bakos Sándor játszott a poszton), mondván, a tapasztalata sokat segíthet. A Vasas vezetői optimisták lettek, amikor meghallották, hogy az olaszok válogatott fedezete, Giacomo Bulgarelli nem játszhat, mire a Bologna stábtagjai úgy reagáltak, hogy nem 11, hanem 18 egyforma képességű játékosuk van. Közülük azért mindenesetre kiemelkedett a nyugatnémet Helmut Haller, akinek karrierje később a Juventusban teljesedett ki. Hozzátették, a döntetlen is jó eredménynek számítana a Népstadionban, de győzni szeretnének. A Népsport így vélte: „Az olasz bajnokság első helyén álló Bologna jelenleg a papírforma szerint egységesebb, jobb formában lévő együttesnek látszik, mint a Vasas.” Igaz, az újság azt sem hallgatta el, hogy „a piros-kékek mindig fel tudnak nőni a nagy feladatokhoz” .
Nem lehet mást mondani, a Vasas valóban felnőtt a KK-döntőhöz: itthon 5:1-re bedarálta ellenfelét – úgy, hogy az olaszok vezettek 1:0-ra... Félidőben már 2:1-re állt a hazai együttes, a második játékrészben Bundzsák három gólt lőtt, összesen négyet! „A Népstadion nézői vérbeli kupaküzdelemnek lehettek tanúi, (…) 3:1 után a bolognaiak sajnos teljesen elvesztették a higgadtságukat, szervezett játékuk szétesett és idegességükben sajnálatos sportszerűtlenségek sorozatát követték el.” Franco Marinit az 58. percben ki is állította a játékvezető. „Nem boldogult Pál II-vel szemben, ez nyilván az idegeire ment.” Az ellenfél legjobbja Haller volt, „a nyugatnémet csatár hallatlanul kulturált és pontos irányítókészségével szinte többi társa fölé nőtt”. A Vasasból „Ihász nyújtotta a védők közül a legegyenletesebb jó teljesítményt.”
Bundzsák „kimagaslott a mezőnyből, igazi játékmesternek bizonyult, nagy lövőkészsége góljaiban is megmutatkozott” . Machos „ugyan az elejétől kezdve jól irányított és nagyszerű labdákat adott társainak, de ezeket nem mindig használták ki” . Talán azért sem, mert „Farkas sokszor lemaradt a támadásokról” .
A Népsport értékelésének nem véletlenül volt a címe: „A Vasas – harmadszor is esélyes” . A nyerőember, Bundzsák szerényen nyilatkozott: „Ha a többiek nem segítenek, minden igyekezetem kárba vész. (…) Egy klasszisegyüttes tagjainak nem szabad elveszteniük a fejüket, ha úgy látják, hogy vesztésre állnak.” A Bologna dán csatára, a gólszerző Harald Nielsen nem volt elkeseredve: „Bolognában több gólt rúgunk, mint Pesten a magyarok.”
A La Gazzetta dello Sport újságírója, Lemmi Gigli a banketten megjegyezte: „Sajnos az olasz futball nagy hibája, hogy a játékosok nem tudnak sportszerűen veszíteni.” Gigli a visszavágó előtt emlékeztetett a kiállításra, s „megbocsáthatatlannak” bélyegezte egyes Bologna-játékosok sportszerűtlen viselkedését. Továbbá éles kritikával illette Fulvio Bernardini edzőt, aki az első mérkőzésre nem nevezte csapata erősségeit, Bruno Caprát, Mirko Pavinatót, Romano Foglit és Bulgarellit, hozzátéve: „Caprával, Pavinatóval, Bulgarellivel és Foglival Bolognában feledtetjük a budapesti eredményt”. Az optimizmusra az is okot adott, hogy az együttes bajnoki találkozón 7:1-re legyőzte a Modenát.
Elhangzottak olyan vélemények, hogy nem zárható ki, a Bologna „nemcsak behozza hátrányát, hanem öt gól különbségű győzelmet is elérhet”. Ebben az esetben a futballisták markát fejenként félmillió lírás prémium ütötte volna... Bernardini így kommentálta a nagy gólarányú győzelmet a Modena ellen: „Úgy játszott a csapatom, mint a Paradicsomban.” A Népsport erre úgy reagált, hogy nem tudni, a Paradicsomban milyen futballt játszanak, de a Vasas ennél reálisabb „földi” eredménnyel igyekszik majd harmadszor is elhódítani a kupát.
Sikerült is, köszönhetően „Illovszky Rudolf edző kitűnő és hasznos” taktikájának. A tréner kihúzta az ellenfél méregfogát: a balszélső Pál II-nek Haller őrzése volt a feladata. Ugyanakkor „sajnálatos, hogy a mérkőzés vége felé ismét megfeledkezett magáról a Bologna néhány játékosa” .(Mészöly felvágta Antonio Rennát, aki egy pofonnal akart elégtételt venni, mire mindkettőjüket kiállította a bíró). Az olaszok 2:0-ra vezettek, de nem lehettek vérmes reményeik, mert Pál I két perc múlva szépített. A Vasasból Szentmihályi „sorozatos bravúros védéseivel a hazai közönség elismerését is kivívta” , Mészöly „mindenütt ott volt, ahol veszély fenyegetett” , Ihász „egészen magas színvonalú játékot nyújtott”, Pál II „ügyesen látta el Haller őrzését” , Pál I „több helyzetet is kihagyott, de gólja jókor jött” . Pál I László egyébként nem volt maradéktalanul boldog, kihagyott helyzetei emésztették, a sérült védő, Sárosi László így vigasztalta: „Ne búsulj, Laci, majd az Ek-ban berúgod a helyzeteket.” Illovszky az önfeláldozást, a fegyelmezettséget emelte ki.
Mintegy összegzésként álljon itt a Stadio véleménye: „A Vasastól ezt a taktikát vártuk. Nem mondhatunk mást – jól csinálták!”
Vasas–Bologna 5:1 (2:1) 1962. szeptember 26., Budapest, KK-döntő, 1. mérkőzésNépstadion, 30 ezer néző, vezette: Stoll (osztrák)
Bologna–Vasas2:1 (0:0) |