Jogos a gőgös fölény, avagy egyértelmű céllal hívták meg a Fradit Bécsbe

Amikor 1932. április 24-én Ausztria 8:2-re legyőzte a magyar válogatottat, hazai futballkörökben temettek mindent és mindenkit. Érthetően, hiszen esélyünk sem volt (34. perc: 4:0 – oda). Ám augusztusra visszatért a remény. A Fradi 100 százalékos teljesítménnyel nyerte meg a bajnokságot, 22 meccsen 105 gólt szerzett, sikerrel túrázott Németországban (Tennis Borussia: 5:3, Lipcse válogatottja: 4:1). Így aztán elfogadta a meghívást Bécsbe, a nemzetközi tornára, amelyen a rendező Rapid mellett a szintén bécsi Austria és a svájci Servette vett részt.

A Ferencváros kapusgondokkal küzdött, az akkor már kétszeres válogatott ifjú (21) Háda József eltiltásig fajuló szerződéshosszabbítási vitába keveredett klubjával, így Amsel Ignác (32) tért vissza. Vele és még tizenkét játékossal utazott el Bécsbe a csapat, nagy remények közepette.

„Azóta, hogy a tavasz folyamán a Hohe Wartén pocsékká verték az osztrákok válogatott csapatunkat, a jó bécsiek szeretnek csak úgy félvállról beszélni velünk. Szeretik hangoztatni – s ezen a téren itthon is jócskán akadnak követőik –, hogy az osztrák futball alaposan megelőzte a magyart. Bizonyító erejűnek szánják tehát a Ferencváros bécsi játékát. (...) Ezért a Ferencváros igen nagy felelősséget visz a vállán. (...) Ha jól szerepel, ha le tudja bírni bécsi ellenfeleit, akkor egy csapásra visszaállítja a magyar futball tekintélyét. Ha nem sikerül küldetését sikerrel megoldani, akkor újabb tápot ad annak az osztrák felfogásnak, amely a magyar futball másodrangúságát akarja bebizonyítani”   – írja a Nemzeti Sport.

Az indulás előtt, a Keleti pályaudvaron Klement Sándor, a Ferencváros igazgatója határozottan jelentette ki, hogy az Austriát biztosan legyőzi a csapat, s várhatóan a Rapiddal vívja majd a döntőt. A hazai viszonyokra jellemző a kérdés: nem zavarja-e majd a játékosokat, hogy füves pályán kell játszaniuk? „Berlinben is, Lipcsében is gyepen játszott a csapat s mondhatom, hogy otthonosan mozog rajta. Sajnos, már csak nálunk nincsenek gyepes pályák. Bár itt is azok lennének!”  – így a válasz.

Amitől a Nemzeti Sport tudósítója lelkes lesz, s ezzel bocsátja útjára a bajnokcsapatot:  „A magyar sporttársadalom teljes érdeklődése, sikert váró aggódása, reménykedése is elkíséri a fradistákat Hütteldorfba, ahol választ kapunk arra, vajon az osztrákok gőgös fölénye mennyire indokolt a magyar futballal szemben?!”

Aztán a két nap, a két meccs után kénytelen volt azzal indulni az újság, hogy: „A Ferencváros szégyenletes szereplése Bécsben.”   Hát igen, az Austriától 4:1-re, a Servette-től 5:3-ra kapott ki a csapat.

A bécsieket nem érdekelte annyira a torna, mint várták, hétezren figyelték az Austria–Fradit. És már az első percben osztrák gólnak tapsolhattak, az 1:4 pedig valóban szégyen. A Nemzeti Sport szerint ugyan „a magyarok nem voltak rosszabbak, sőt a mezőnyben ők játszottak tetszetősebben, de a 16-oshoz érve hiányzott a magával ragadó, a góllövő csatár”. Szépítő megfogalmazás, hiszen a mezőnyjátéknak az is része volt, hogy nem tudtak mit kezdeni Matthias Sindelarral, a Wundermannschaft centere, a „Papírember” („Der Papierene”) azt csinált a pályán, amit akart.  „Minket csak Sindelar vert meg”  – összegzett Klement Sándor igazgató, de az igazság a Rapid trénere, Edy Bauer szavaiban van: „Mit ér a legpompásabb mezőnyjáték, a fedezetek csodás tudása, ha a csatárok nem értik a góllövés mesterségét?”

Jött a Servette (és már csak 5000 néző) a torna harmadik helyéért. És az újabb sima vereség. Elbizakodottan, könnyelműen játszott a Fradi, biztos volt abban, hogy sikerül kozmetikáznia a szereplést, ezért nem kezdett Sárosi György és Turay József. Csak a szünetben (1:4) álltak be, de ez már nem számított. Már csak azért sem, mert  „a Ferencváros csak folytonos vitatkozásaival és reklamálásával tűnt ki”.

A Servette hangos sikerében főszerepe volt az osztrák Karl Rappannak, aki ekkor 32 évesen játékosa és edzője is volt a genfi csapatnak. Később szövetségi kapitánya lett Svájcnak, amellyel védekezésben alkotott maradandót. Ez volt a svájci retesz (verrou), újdonsága pedig az azóta söprögetőként ismert szerepkör.

A baj nem járt egyedül, anyagilag sem érte meg a bécsi utazás. A Fradi mindössze a kikötött minimumot kapta meg, miközben a megállapodásban ott volt, hogy részesedést is kap. Igen ám, de olyan gyatra volt az érdeklődés, hogy erre nem lehetett valós esély.

Itthon a Fradi törzskávéházában egyöntetű volt a vélemény, hogy „nincs a csapatban semmi áttörő erő. A mezőnybeli kombinálgatásban éli ki magát teljesen a csapat. Ezen a téren pedig veszedelmesen elmerül a sablonban.”   Talán a legnagyobb meglepetés Toldi Géza (23) „teljesen terméketlen játéka volt”.  Rengeteget lőtt kapura, de  „tízével-húszával vágta a labdákat a kapu fölé, a végén már nem is vették komolyan a támadásait”.

„Régen ült olyan elkeseredés a törzsasztal körül, mint hétfőn délután”   – állapította meg a Nemzeti Sport, majd szigorúan összegzett:  „A két, váratlan bécsi vereség sokkal nagyobb hatást váltott ki a magyar sportközönségből, mint amekkorát általában az egyesületi csapatok szereplése kiváltani szokott. A vereségek nyomán olyan mély elkeseredés ütött tanyát a futball híveinek nagy táborában, amilyenre már régen nem volt példa. S ennek az elkeseredésnek enyhítésére semmiféle kifogást, semmiféle indokolást nem volt hajlandó elfogadni senki. Nem vették tekintetbe azt, hogy az új évad kezdete előtt vagyunk, (...) hogy sok mellékkörülmény – a hazai pálya, hazai közönség, a szörnyű hőhullám és nem utolsó sorban a két bécsi csapatnak és a bécsi közönségnek Ferencváros-verésre szomjas akarata – mind a magyar bajnok ellen szólott. (...) Az egész futballközönség egyszerűen győzelmet várt a Ferencvárostól, hogy ez a győzelem kireparálja Bécsben, ahogy a külföld számtalan helyén már annyiszor tette, a magyar futball megingott tekintélyét. A sikertelenség kiábrándítóan hatott, mire sokan azt a következtetést vonták le a bécsi eredményekből, hogy a Ferencváros tudása is megkopott.”

Ám az élet megy tovább, a hazaérkezés után két nappal már az a lényeg, hogy „a Ferencvárosnak vasárnap megnyugtató választ kell adnia a tudásáról és formájáról forgalomba került hírekre, méltónak kell mutatkoznia arra a nehéz, de felemelő munkára, amit az év folyamán a magyar bajnokcsapattól az egész magyar sportközönség vár”.

Az elvárás aktuálisan nem volt túl nagy, hiszen a Fradi első bajnokija következett – az újonc Soroksár ellen.

Az örök elfogultak megünnepelhették a 8:2-es győzelmet.

EMLÉKEZTETŐ
Austria–Ferencváros 4:1 (2:0)
1932. augusztus 20., Bécs, nemzetközi torna, elődöntő
Hütteldorf, 7000   néző
Austria:   Billich – Graf, Nausch – Najjeminck, Mock, Gall – Molzer, Jerusalem (Schippek), Sindelar, Spechtl, Viertel. Edző: Josef Blum
Ferencváros:   Amsel –Takács I, Korányi – Lyka, Sárosi, Lázár – Táncos, Takács II., Turay, Toldi, Kohut. Edző:  Blum Zoltán
Gólok:  Spechtl (2), Molzer, Schippek, illetve Toldi

Rapid–Servette 6:2 (4:0)
1932. augusztus 20., Bécs, nemzetközi torna, elődöntő
Hütteldorf, 7000   néző
Gólok:  Luef, Seiter (2-2), Vytlacil, Wesselik, illetve Tax (11-esből), Eberhardt

Servette–Ferencváros 5:3 (4:1)
1932. augusztus 21., Bécs, nemzetközi torna, 3. helyért
Hütteldorf, 5000 néző
Servette:   Sechehaye – Dubouchet, Stöckli – Wassilieff, Rappan, Oswald – Filigerio, Kielholz, Pasello, Taj, Eberhardt. Edző: Karl Rappan
Ferencváros:  Amsel – Takács I., Korányi – Lyka, Bukovi (Sárosi), Lázár – Táncos, Takács II (Turay), Székely, Toldi, Kohut. Edző:  Blum Zoltán
Gólok:  Tax (2), Kielholz, Pasello, Filigerio, illetve Táncos, Turay, Toldi

Austria–Rapid 3:1 (1:1)
1932. augusztus 21., Bécs, nemzetközi torna, döntő
Hütteldorf, 5000 néző
Gólok:  Spechtl (2), Mock, illetve Binder