NB I: két játékosával is hosszabbít a Kecskeméti TE

Vágólapra másolva!
2022.06.16. 21:32
null
Tóth Barna az élvonalban is segíthet a Kecskemétnek (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I újonca, a Kecskeméti TE a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Nagy Krisztián után Tóth Barnával is szerződést hosszabbított.

 

Nagy Krisztián tavaly nyáron igazolt az NB II elmúlt idényében ezüstérmet szerző Kecskeméthez, amelynek színeiben 32 mérkőzésen 1 gólt szerzett és 6 gólpasszt adott. A feljutás után nem volt kérdés a középpályás számára, hogy Kecskeméten folytatja a pályafutását.

Tóth Barna egy évvel ezelőtt érkezett meg a KTE-hez, és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a csapat a második legtöbb gólt jegyezze a másodosztály előző kiírásában, hiszen 10 találata mellett 13 gólt készített elő.

„Nagyon örülök, hogy újra, immáron az NB I-ben is bizalmat szavazott nekem a klub. Ezzel egy gyerekkori álmom válhat valóra. Bízom benne, hogy ugyanúgy meglepetéscsapat lehetünk, ahogy a tavalyi évadban, természetesen pozitív értelemben. A pihenés alatt jó volt kiélvezni az előző idény sikereit, begyűjteni a gratulációkat, mindemellett viszont nagyon várom, hogy bemutatkozzak az élvonalban. Nem szabad azonban előre pörgetni ennyire az eseményeket, mert most egy nagyon komoly felkészülés vár ránk, nem is bánom, hogy ki tudtam magam pihenni előtte. Szeretnék stabil NB I-es játékossá válni, a csapattal bennmaradni, emellett meghálálni a klubnak azt a bizalmat, amit kaptam – mondta a 27 éves, csaknem kétméteres támadó.

Legfrissebb hírek

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
3 órája

A paksi Silye Erik tudja, nagy pofont kapó csapat is lehet veszélyes

Labdarúgó NB I
13 órája

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:11

Az Újpest kíméletlenül megbüntette a Zalaegerszeg hibáit

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:43

Az Újpest közleményt adott ki arról, hogy miért nincs ott a keretben a portugál védő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:55

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
Tegnap, 11:35

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46
Ezek is érdekelhetik