FTC: Olyan a játékoskeretünk, amely képes a csoportkörbe jutásra – Orosz Pál

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.13. 08:24
null
Orosz Pál szeretné, ha tavasszal is versenyben lenne a Fradi Európában (Fotó: Tumbász Hédi)
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint az együttes játékoskerete alkalmas arra, hogy a következő idényben is valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörében szerepeljen – írja az MTI.


A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtök este azt mondta, az elmúlt tíz évben, mióta a mostani vezetőség átvette a Ferencváros irányítását, mindig új célokat tűztek ki maguk elé, melyeket aztán sikerült is teljesíteni.

„Az elején nagyon mélyen volt a klub, így először azt mondtuk, bajnokok leszünk. Utána megcéloztuk a csoportkört, és sorozatban háromszor ott is voltunk. A következő, hogy szeretnénk átjutni tavaszra is, és a csoportkör után is képviselni a magyar klubokat a nemzetközi porondon” – jelentette ki Orosz Pál, arra utalva, hogy még nem sikerült a Ferencvárosnak továbbjutó helyen zárnia a csoportjában. A népligetiek két idénnyel ezelőtt, valamint a mostani szezonban az Európa-ligában, a kettő között a Bajnokok Ligájában szerepeltek a főtáblán.

A vezérigazgató szerint az együttes játékoskerete alkalmas a célok elérésére, ennek érdekében a játékosok egy rövid pihenő után – az FTC szombaton játssza szezonbeli utolsó mérkőzését a Gyirmót ellen a bajnokságban – már június 3-án elkezdik a felkészülést a következő idényre.

„Mivel a Bajnokok Ligájában indulunk, az első számú cél, hogy ott jussunk a csoportkörbe. Az első két selejtezőkörben kiemeltek leszünk, akkor papíron nálunk gyengébb csapattal találkozunk, de például a lengyel bajnok is jöhet” – mondta Orosz Pál, hozzátéve, hogy a BL-főtáblás szerepléshez négy párharcot kell majd megnyerni.

A mostani, duplázással záruló idényről – a bajnoki cím megszerzése után szerdán a Magyar Kupában is a zöld-fehéreké lett az aranyérem – Orosz kiemelte, a nehézségek és a szezon közbeni edzőváltás ellenére is jól összeállt a csapat tavaszra, amit jól mutat, hogy a kupasorozatban csupán egy gólt kaptak.

A játékoskeret várható változásairól szóló pletykákat, sajtóinformációkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, azt azonban elmondta, a közelmúltban is több példa volt arra, hogy egy játékos a magyarnál erősebb bajnokságba tudott eligazolni a Ferencvárosból, és mivel a labdarúgás üzlet is, vannak olyan ajánlatok, amiért „el kell engedni” bizonyos labdarúgókat

„A játékosok tudják, hogy a nemzetközi mérkőzéseken mutatott jó teljesítménnyel ez lehetséges” – fogalmazott Orosz. A sportvezető elmondta, a Granadába szerződött Myrto Uzuni üres öltözői helye a többiek számára jó motiváció, mert szeretnék az ő példáját követni.

„Vannak jelöltjeink a különböző pozíciókra, de a bajnoki idény végéig biztosan nem fogunk senkit bejelenteni. Örülünk, ha magyar játékosokkal tudjuk a magyar labdarúgást képviselni Európában, de ha ez nem megy, akkor külföldiekkel fogjuk” – utalt arra a vezérigazgató, hogy többször is előfordult, hogy más magyar együttesek annyi pénzt kértek egy hazai labdarúgóért, amiből két-három idegenlégióst is tudtak szerződtetni.

Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária), Derek Cornelius (kanadai, Vancouver Whitecaps – Kanada, jelenleg Panetolikosz – Görögország), Adama Traoré (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova – NS-info), Saliou Guindo (KF Laci – Albánia)

Nyáron lejár a szerződésük: Miha Blazic (szlovén), Lasa Dvali (grúz), Róbert Mak (szlovák), Marko Marin (német, visszavonul), Tokmac Nguen (szomáliai-norvég), Sigér Dávid

 

Legfrissebb hírek

Skót védőt figyel a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
13 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:26
Ezek is érdekelhetik