Újpest: Kádár Tamás megsérült, Zivzivadzét megtartanák – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.04.18. 11:48
null
Kádár Tamás még távolabb került az első csapattól Újpesten (Fotó: Nemzeti Sport)
A februárban Újpestre igazolt 57-szeres magyar válogatott védő, Kádár Tamás megsérült a lila-fehérek második csapatának vasárnapi NB III-as mérkőzésén, s egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia. Eközben sajtóhírek szerint a klub szeretné megtartani a Fehérvártól kölcsönvett grúz támadót, Budu Zivzivadzét.

Mint ismert, a hétévnyi légióskodás után februárban hazaigazolt 57-szeres magyar válogatott védő, Kádár Tamás mindössze három mérkőzésen szerepelt az Újpest első csapatában, mielőtt összekülönbözött volna Milos Krusics vezetőedzővel, s a klub második csapatához száműzték volna. A 32 éves védő az elmúlt hétvégén is itt lépett pályára, ám az NB III Keleti csoportjában a Törökszentmiklós 7–0-s legyőzésének nem örülhetett maradéktalanul, mert a 22. percben lecserélték – sajtóhírek szerint combsérülést szenvedett. A klub eddig hivatalosan nem jelentette be a játékos sérülését.

Szintén lapinformáció, hogy a Kádárhoz hasonlóan a télen Újpestre került grúz támadót, a Fehérvárról kölcsönvett Budu Zivzivadzét a lila-fehérek szeretnék végleg megtartani.

A Magyar Nemzet írása szerint az eddigi hét újpesti bajnokiján hét gólt szerző csatárt marasztalnák a Megyeri úton.

„Sikerült kijönnie a gödörből, amelybe Fehérváron került, rengeteget segített nekünk. Jelenleg még a Fehérvár játékosa, de szeretnénk, ha hosszabb távon nálunk maradna. Ő is szívesen folytatná itt, de ennek egy háromoldalú megbeszélésen kell eldőlnie” – fogalmazott a lapnak Berta Csaba, az Újpest ügyvezetője.

A klubvezető beszélt Kádár Tamás helyzetéről is, a teljes cikk ide kattintva olvasható.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik