MEGLEHETŐSEN RITKA, hogy 30 éves futballistának négy és fél éves szerződést kínáljanak, hát még ha pályafutása során nem szerepelt topbajnokságban – márpedig Budu Zivzivadze a német másodosztályban olyan teljesítményt nyújtott, hogy fél évvel kontraktusa lejárta előtt az élvonalban a bennmaradásért küzdő Heidenheim szerződtette.
Elképesztő utat járt be a 34-szeres grúz válogatott támadó. Nem volt olyan rég, 2019 augusztusában, amikor a Torpedo Kutaiszitől az akkor még NB I-es Mezőkövesdhez szerződött, innen a Fehérvár FC-hez vezetett az útja, majd kölcsönben megfordult az Újpest FC-nél. Hazánkat 2023 januárjában hagyta el a 2. Bundesligában szereplő Karlsruhe kedvéért, és a német másodosztály most zajló idényében tizenkét góllal vezeti a góllövőlistát, minden sorozatot figyelembe véve húsz találkozón 14 gólja és öt gólpassza van.
„Valóban hihetetlen, milyen pályafutás áll Budu mögött – mondta lapunknak Lasa Odiladze, a játékos ügynöke. – Kuttor Attila, Tóth László és Tállai András egyaránt bíztak abban, hogy Mezőkövesden kibontakozhat, látták, hogy sokra viheti ez a srác, úgyhogy köszönettel tartozom nekik, hogy megadták az esélyt. Székesfehérváron nem úgy alakultak a dolgai, mint szerette volna, különösen azután, hogy a ragyogó újpesti kölcsönjátékát követően mezt cserélt volt csapattársával, és – számomra a mai napig érthetetlen okból – a második csapatba száműzték. Milos Kruscsicsnak és az Újpestnek is jár a köszönet, mert amikor mélyen volt, lila-fehérben bizonyíthatott, segíthetett a csapatnak. A kölcsönjátékból visszatérve megsérült, műteni kellett, majd olyan állapotba került, hogy a Karlsruhe kivásárolta a szerződéséből.”
„Hálával tartozunk a német csapatnak, hogy felépítette Budut, aki megszolgálta a bizalmat, játékjogának értékesítésével sok pénzt keresett volt klubja. Németországban látják, hogy mindennap kőkeményen edz, csúszik-mászik, sprintel a pályán. Harmincéves kora ellenére olyan fizikai állapotban van, mint egy huszonöt éves, a sebessége és a munkabírása megüti a Bundesliga szintjét a mérések alapján. Igyekeztünk minél kedvezőbb feltételeket kiharcolni neki, de kizárólag magának köszönheti, hogy az élvonalban játszhat – játékosügynökként könnyű helyzetben voltunk, mert szórja a gólokat, így pedig egyszerűbb tárgyalni a kérőkkel. Sokan érdeklődtek iránta, az egyik kínai klub kétszer annyi fizetést kínált neki, mint a Heidenheim, de ő inkább a szakmai kihívást választotta, hogy beteljesítse az álmát – ez is mutatja, milyen ember. Bízom benne, hogy Budu történetét minél több fiatal megismeri, mert rendkívül tanulságos. Példaként szolgálhat minden labdarúgónak, hogy akár a Mezőkövesdből indulva is el lehet jutni a Bundesligába, ám ehhez rengeteget kell dolgozni, megfelelő hozzáállással a csúcsra lehet jutni. Van rá esély, hogy a télen újabb grúz labdarúgó szerződjön az NB I-be, bízom benne, hogy lecsapnak a szóban forgó játékosra. Annak idején Hvicsa Kvaracheliát és Giorgi Mamaradsvilit is beajánlottam fiatalként Magyarországra, előbbi a Napoli, utóbbi a Liverpool játékosa azóta, úgyhogy megéri a grúz tehetségeknek lehetőséget adni” – fogalmazott az ügynök.
VÉLEMÉNY |
„Az előző nyár külföldi átigazolásaihoz hasonlóan ez is egy átgondolt, rengeteg munkával felépített klubváltás volt, amelyen sokat dolgoztunk Lasa Odiladzéval. Játékosainkat próbáljuk továbbra is az elemzések és a kapcsolataink révén a megfelelő külföldi klubokhoz eljuttatni, ahonnan topligákba kerülhetnek. Remélem, Budu útját a következő hetekben, hónapokban több magyar és grúz labdarúgó követheti” – mondta a transzferről az Ak’s Eleven Sportmanagement irodát képviselő Kozák Attila (a képen balra). |