Waltner: Úriemberként távozom; Dibusszal nem bírtak az északírek

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.03.29. 23:37
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

• Múlt pénteken hosszas gondolkodás után, mindent mérlegelve kellett meghoznom életem egyik legnehezebb döntését – mondta lapunk megkeresésére Waltner Róbert, aki szerződése felbontását kérte a ZTE-től. A tréner tavaly nehéz helyzetben, tíz nyeretlen meccs után vette át a futballcsapat irányítását, de az egerszegieknek sikerült kivívniuk a bentmaradást. A 2021–2022-es idényben húsz év után verték meg idegenben a Ferencvárost és a Debrecent, és tizennégy év után győzték le hazai pályán a Fehérvárt. Waltner azt mondta, döntésének több összetevője van.

David Beckhamnek, az észak-amerikai profi ligában (MLS) szereplő Inter Miami elnök-tulajdonosának célja márkás csapat kialakítása. A klubot 2018 szeptemberében jegyezték be hivatalosan, s a közeljövőben a 2015-ös Bajnokok Ligája-győztes Barcelona húzóembereit próbálja megszerezni. Legfőbb kiszemeltje Lionel Messi, aki nem érzi jól magát a Paris Saint-Germainben, nem is megy neki jól a játék, szerződése jövő nyáron jár le, s egy korábbi interjújában nem vetette el az Amerikába szerződés lehetőségét.

• Ezúttal nem csupán porhintés volt a Mercedes téli gyengélkedése a teszteken, a címvédő istálló autója valóban nincs egy szinten a legjobbakéval. Sőt, egyelőre meg sem közelíti a Ferrari és a Red Bull teljesítményét, amely a szahíri és a dzsiddai versenyen is körönként átlagosan egy másodperccel volt gyorsabb. A Mercedes legégetőbb problémája az autó folyamatos pattogása, ami abból fakad, hogy még mindig nem tudta optimalizálni a leszorítóerő nagy részét termelő padlólemez kialakítását. Az istálló 2013 óta nem nyitotta ilyen gyengén az évet – de vajon sikerül-e felzárkóznia?

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
12 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40

Gyulai Memorial: Világsztárok Budapesten; Molnár Rajmund: Mentális játék a tizenegyesrúgás

E-újság
2025.08.11. 23:39
Ezek is érdekelhetik