Női foci: válogatottunk első számú kapusa gyermeket vár

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.03.08. 22:06
null
Szőcs Réka anyai örömök elé néz (Fotó: Dömötör Csaba)
Anyai örömök elé néz Szőcs Réka, a magyar női labdarúgó-válogatott első számú kapusa – a hírről a 99-szeres válogatott játékos klubja, az ETO FC Győr számolt be a hivatalos honlapján.

„Szőcs Réka januárban térdműtéten esett át, így rehabilitációs foglalkozásokon vett részt, és számításaink szerint március végén térhetett volna vissza pályára. Néhány napja azonban közölte velem, hogy állapotos, és a nyáron szülni fog – idézi a győri klub honlapja Horváth Cs. Attilát, az ETO női szakágának vezetőjét. – Természetesen megértjük, hogy a közeljövőben így nem számíthatunk rá, sem a felnőttcsapatban, kapusként, sem az utánpótlásban, kapusedzőként. Őszintén szólva erre nem voltunk, nem lehettünk felkészülve, de bármennyire is fontos a sportban az eredmény, egy kisgyermek születésével természetesen nem vetekedhet, így gratuláltam Rékának, és biztosítottam arról, hogy idővel majd várjuk vissza! A hírt másnap közöltem az edzői stábbal és a játékosokkal, akiknek elmondtam azt is, nagy erőkkel már azon dolgozunk, hogy lehetőség szerint mielőbb egy nemzetközi szintű kapussal tudjuk pótolni az anyai szerepre készülő játékosunkat. Bízom benne, hogy ezzel kapcsolatban hamarosan kedvező bejelentést tudunk majd tenni.”

A 32 éves kapus 2021 telén igazolt Győrbe, előtte az MTK-ban védett. A magyar válogatottban eddig összesen 99 mérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
43 perce

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
16 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
2025.07.07. 23:05

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.06. 23:03

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:42

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

A Zólyombrézó vagy a Kassa indulhat a Kl-selejtezőben a DAC helyett?

Minden más foci
2025.07.02. 14:46
Ezek is érdekelhetik