Mol Fehérvár: szerződtették a Dinamo Kijev válogatottját

Vágólapra másolva!
2022.02.02. 16:40
null
Sallói István sportigazgató és Artem Sabanov (Fotó: molfehervarfc.hu)
Ukrán sajtóértesülések alapján a Nemzeti Sport Online már megelőlegezte, szerda délután hivatalossá vált: Artem Sabanov, a Dinamo Kijev ukrán válogatott labdarúgója a Mol Fehérvárban folytatja pályafutását.

 

A 29 éves, 190 centiméter magas középhátvéd két és fél évre szóló szerződést írt alá a fehérváriakkal – írja a molfehervarfc.hu.

„Nagyon motivált vagyok, olyan csapatból érkezem, ahol belénk nevelték a győztes mentalitást, és folyamatosan címekért küzdöttünk – idézi a fehérvári klubhonlap a kétszeres ukrán válogatott Artem Sabanovot. – Fehérváron is ilyen céljaim vannak, olyan játékos vagyok, aki minden meccset meg akar nyerni. Harcos csapatjátékosnak tartom magam, mindent meg fogok tenni, hogy a csapattal elérjük a céljainkat. Az átigazolásomban szerepet játszott az is, hogy a Vidiben futballozó honfitársaimtól csupa jót hallottam a klubról, és biztos vagyok benne, hogy ők is segíteni fogják azt, hogy gyorsan beilleszkedjek.”

Sabanov a Dinamo Kijev és az Arszenal Kijev utánpótlásában nevelkedett, majd a Voliny Luck, a Sztal Kamjanszke és az Olimpik Doneck érintésével 2018 januárjában került újra a Dinamo Kijev kötelékébe. A 2021-es tavaszi szezont kölcsönben a lengyel Legia Warszawánál töltötte, így történhetett meg, hogy két bajnoki címmel (lengyel, ukrán) fejezte be az idényt. A mostani idényben hat ukrán bajnoki mérkőzésen lépett pályára (négyszer kezdőként), továbbá végigjátszotta a Bayern München elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-csoportmeccset (0–5).

Pályafutása során eddig 149 ukrán és 7 lengyel élvonalbeli bajnokin, 17 ukrán és egy lengyel kupamérkőzésen, 2 BL- és 9 El-meccsen játszott.

„Mindenképp szerettük volna magasítani a védelmünket, azon belül pedig ballábas belső védőt kerestünk. Nagyon örülök, hogy sikerült leigazolnunk Artemet, abban bízom, hogy érkezésével – amellett, hogy fejjátéka elöl és hátul is a csapat erősségére válik majd – játéképítésben is sokat tudunk előrelépni. Bízunk benne, hogy a szombati bajnokiig megérkezik a játékengedélye is, és már számíthatunk a játékára a Debrecen ellen” – nyilatkozta az új igazolásról Sallói István sportigazgató.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Artem Sabanov (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna), Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir – Törökország)
Kölcsönből visszatérők:
Evandro (brazil, Proleter – Szerbia), Géresi Krisztián (Puskás Akadémia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Horváth Barnabás
Kiszemeltek:
Geor­gij Citaisvili (FK Csornomorec Odessza – Ukrajna),Przemyslaw Wisniewski (Górnik Zabrze – Lengyelország)
Távozók: Viszar Muszliu (északmacedón, FC Ingolstadt – Németország), Nyári Patrik (Paksi FC – onnan kölcsönbe III. Kerületi TVE)
Kölcsönbe távozók:
Halmai Ádám (budaörsi kölcsön után ZTE FC), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Zsóri Dániel (ZTE FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik