Légiósok: az Arisz bejelentette Bognár István szerződtetését

Vágólapra másolva!
2022.02.01. 16:56
null
Bognár István átigazolását véglegesítette az Arisz (Fotó: Földi Imre)
Bejelentette Bognár István szerződtetését a ciprusi labdarúgó-bajnokságban szereplő Arisz Limassol. A klub közleménye nem tér ki arra, hogy a 30 éves középpályás kölcsönbe vagy végleg érkezett-e, de a Tolna megyei egyesület kedd délelőtt arról számolt be, hogy Bognár az idény végéig kölcsönbe kerül a szigetországba.

 

A Nemzeti Sport Ciprusról származó értesülésre hivatkozva hétfőn számolt be arról, hogy Bognár István a helyi élvonalban a második helyen álló Ariszba igazol.

A Tolna megyei klub kedden közleményben jelezte, megegyezett a ciprusi klubbal arról, hogy Bognár az idény végéig kölcsönben az Ariszt erősíti. Az átigazolás tényét kedd délután a ciprusi klub megerősítette a hivatalos honlapján, igaz, arról nem tett említést, hogy Bognár kölcsönbe érkezett a csapathoz.

A korábban Újpesten, Mezőkövesden, Diósgyőrben, a Ferencvárosban és az MTK-ban is futballozó Bognár 2020-ban szerződött Paksra, a tolnaiaknál – akiket vezetőedzőként édesapja, Bognár György irányít – 52 tétmeccsen 17 gólt szerzett és 29 gólpasszt adott. Ebben az idényben 18 bajnokin hat gólt szerzett, 15-öt előkészített. A múlt hétvégén, a ZTE FC ellen 3–2-re megnyert meccsen egy góllal és két gólpasszal búcsúzott.

Új klubjával a bajnoki címért harcolhat, az Arisz ugyanis 18 forduló után csak négy ponttal van lemaradva az éllovas Apollontól a ciprusi élvonalban.

A ciprusi élvonalban eddig öt magyar labdarúgó szerepelt: Gyurcsó Ádám (AEK Larnaca), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Megyeri Balázs (AEL Limassol), Novothny Soma (Anorthoszisz), és Paulo Vinícius (APOEL). Bognár István lett a hatodik ottani légiósunk.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Nyári Patrik (Mol Fehérvár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Haraszti Zsolt (MTK Budapest)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Kulcsár Dávid (III. Kerületi TVE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bognár István (Arisz Limassol – Ciprus), Debreceni Ákos (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Nyári Patrik ( III. Kerületi TVE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
15 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik