Ha valaki boldog új évet kíván most Michael Oenningnek, számíthat egy fanyar mosolyra, rosszabb esetben az edző gúnynak tekinti a jókívánságot. Nincs oka az optimizmusra, hiszen az elmúlt esztendő utolsó napján kötött útilaput a talpára az Újpest. Ha nem a Megyeri úti klubról lenne szó, elcsodálkoznék azon, hogy miért éppen akkor, hiszen az okok, a bajnoki helyezés, a többnyire kilátástalan játék már korábban is jellemezte a csapatot – a 17. fordulót követően, az elmúlt két hétben ugyan mi történhetett volna, ami új?!
Na de hát arról a csapatról, klubról, vezérkarról beszélünk, amelynél a logika mellett a hagyományok (itt: elegancia) tiszteletét sem lehet tetten érni, pontosabban csak a múlt érdemes arra már jó ideje, hogy egyáltalán téma legyen a patinás lila-fehér színösszeállítás.
Nemrégiben felröppent a hír, hogy új tulajdonos érkezik Újpestre, itt az ideje – mondom én, ám nem élem bele magam, hiszen a duma az egyetlen, ami állandó a csapat körül. Még úgy is, hogy az utolsó helyről csak ellépett a csapat, a küszködésből a 10. helyig futotta. Herr Oenning nyilatkozataiból egyébként levezethető, miért kellett mennie. A Puskás Akadémiától elszenvedett vereség (1–2) után az utolsó hely csak pillanatokra rázta meg, hiszen máris mondta: „A tabella csak átmeneti állapot, sok még a forduló.” Aztán amikor az MTK-tól úgy kapott ki a csapata (1–2), hogy a 87. percben még vezetett, közölte, „Nyugodtan kijelenthető, nem játszott jól a csapatom.”
Mindkét megállapítás igaz, ám nem kell hozzájuk edzői diploma, licenc meg azután végképp nem, de ne legyünk igazságtalanok az edzők szakmányban ontják a semmit egy-egy meccs után.
Fontosabbnak látszik a december eleji, tulajdonosváltásról szóló hír; megbízható forrás tudatta, hogy olyan közel még sohasem állt a cseréhez az Újpest, mint akkor. Megtudtuk, hogy még meg sem szárad a pecsét a szerződésen, azonnal megtörténnek az intézkedések, amelyek nélkülözhetetlenek a fellendüléshez. A csapat újra a régi lesz, amit – mint forrásunk megfogalmazta – nem csupán a hívei, hanem talán mindenki más is vár a magyar futball körül.
Talán. Nos, én biztosítom támogatásomról az új kurzust, ám a váltás önmagában nem segít. A gyászos közelmúlt ismeretében, húsz bajnoki cím után, mantrázva, hogy Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó, nem árt az óvatosság, így maradjunk is abban, hogy: talán.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!