Mezőkövesd: lecsaptak a ZTE-től távozó Babatira

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.04. 22:08
null
A Mezőkövesd lecsapott a ZTE-től távozó Babatira (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Zalaegerszegről több mint 250 lejátszott mérkőzés után távozó Babati Benjámint.

Hétfőn beszámoltunk róla, hogy Babati Benjámin tizenkét év után távozik a ZTE-től.

Babati már tizenhat évesen, a 2012–2013-as szezonban bemutatkozott a zalaiak felnőttcsapatában. A következő idénytől már alapembernek számított az első csapatnál, és ezt rendre gólokkal hálálta meg. A szélső megannyi alkalommal csapatkapitányként vezette ki az együttest a pályára, az NB I-ben az elmúlt két és fél évben nyolc alkalommal volt eredményes.

A Gazeta Sporturilor beszámolója szerint a négyszeres albán válogatott Kamer Qaka is a Mezőkövesdhez igazol. A Norvégiában nevelkedő, legutóbb az északmacedón Shkëndijában futballozó 26 éves középpályás szívesen szerződött volna a Dinamo Bucuresti-hez, ám felesége kérésének eleget téve inkább az NB I-es klubot választja.

A Zalaegerszeghez kapcsolódó hír, hogy Szalay Szabolcs visszatér a csapathoz. A legutóbb Tiszakécskén futballozó 19 éves szélső öt hónapnyi kölcsönjáték után veheti fel ismét a kék-fehérek mezét.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Babati Benjámin (ZTE)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Kamer Qaka (szabadon igazolható)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marin Jurina
(bosnyák, MTK), Szépe János (MTK)

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
3 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

NB II: ismét képernyőre kerül a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
12 órája

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
12 órája

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
12 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
20 órája

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:01

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
2025.05.06. 11:45
Ezek is érdekelhetik