Mezőkövesd: albán válogatott középpályást szerződtettek

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.01.06. 11:53
Megerősítést nyert, amiről román sajtóinformációk alapján kedden már beszámoltunk: a Mezőkövesd labdarúgócsapata szerződtette a négyszeres albán válogatott Kamer Qakát.

A 26 esztendős középpályás több norvég és román csapatban is futballozott már, legutóbb az északmacedón Shkëndijában szerepelt. A Gazeta Sporturilor értesülése szerint szívesen igazolt volna ismét Romániába, a Dinamo Bucuresti-hez, ám felesége kérésének eleget téve inkább az NB I-es klubot választotta.Gazeta Sporturilor értesülése szerint szívesen igazolt volna ismét Romániába, a Dinamo Bucuresti-hez, ám felesége kérésének eleget téve inkább az NB I-es klubot választotta.

A sokoldalú labdarúgó a mostani idény elején játszott a Bajnokok Ligája és az Európa-konferencialiga selejtezőjében is, korábban pedig Európa-liga-selejtezőkön is pályára lépett. Korosztályos szinten még a norvég nemzeti együtteseket erősítette, a felnőttek között azonban már négyszeres albán válogatottnak vallhatja magát.

Arról nem tesz említést a mezőkövesdi klub közleménye, hogy Qaka mennyi időre kötelezte el magát az együtteshez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Babati Benjámin (ZTE), Kamer Qaka (albán, szabadon igazolhatóként, legutóbb Shkëndija – Észak-Macedónia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: –
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marin Jurina
(bosnyák, MTK), Szépe János (MTK)

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik