Kunszentmiklóson nem felejtik, hogy 1969-ben vendégül látták az FTC-t

„Az Epreskert, lehet a romantikus neve miatt is, nekem gyerekként sokáig valamiféle furcsa, rejtélyes hely volt. Az apai nagyszüleim a Hunyadi utcában laktak, majdnem párhuzamosan a pályával, így amikor délutánonként a Bakér-parton játszottunk, mindig hallottuk a szurkolók üdvrivalgását. Na, megint gól, legyintett nagymamám, de engem egyre jobban érdekelt a gól, és hogy miért lehet ennek ennyire örülni. Aztán amikor indultunk haza, elmentünk a pálya mellett, és tátott szájjal néztem a hosszú sorokban parkoló autókat a Kossuth Lajos utca két oldalán.”

Így kezdődik Tihany Viktor kunszentmiklósi kötődésű sportriporter Igaz mesék az Epreskertből című, személyes hangú előszava a nyolcezer lakosú dél-alföldi település huszadik századi futballtörténetét bemutató könyvben, amely szép példája annak, miként lehet gondosan, alaposan, ugyanakkor megbocsátható elfogultsággal számot adni egy megyei osztályokban szereplő csapat életéről. Például arról a szent pillanatról, amelyet az országos sporttörténetírás nem említ, sőt jóformán a korabeli sportsajtó sem, Kunszentmiklós futballemlékezetében mégis kitörölhetetlen mozzanat: a Ferencváros vendégjátéka 1969 áprilisában. Az eredmény persze másodlagos, egy 7:0-s vereséget sehol sem emlegetnek büszkeséggel, a tavaszi epreskerti délután emlékképeit azonban annál szívesebben. Kiváltképp a hivatkozott helytörténeti futballkönyv két szerzője, Dobos József és Balogh Mihály, hiszen aznap mindketten a pályán találkoztak ellenfélként Géczi Istvánnal, Novák Dezsővel, Szőke Istvánnal, Juhász Istvánnal és a többi jeles fővárosi futballistával. Ha megnézzük a jegyzőkönyvet, azért néhány nagy nevet hiányolhatunk a vendégeknél, Páncsics Miklós, Szűcs Lajos, Rákosi Gyula, Albert Flórián, Branikovits László például a válogatott brazíliai túrája, illetve sérülés miatt hiányzott.

„Élményszámba menő labdarúgó délutánt biztosított a Kunszentmiklósi VÁV Vasas vezetősége a járásból összesereglett nagyszámú közönségnek – olvasni a névtelen, ám tudvalevőleg Ferró Ferenc postamester által jegyzett cikkben a Petőfi Népe hasábjain. – A mérkőzés erős iramú és sportszerű volt. A sokszoros bajnokcsapat ragyogó tudását a kunszentmiklósi fiúk lelkesedéssel igyekeztek ellensúlyozni. (...) A lelkes szurkolók a szakadó esőben is kitartottak és végig élvezték a mérkőzést. Az FTC sportbarátságból és játéktudásból, a Vasas pedig határtalan lelkesedésből és szervezésből vizsgázott jól. A mérkőzés után a két csapat játékosai és vezetői vacsorán vettek részt, ahol a népiesen elkészített birkapörkölt mellett tovább erősödött a barátság a játékosok és a vezetők között.”

A futballdélután részleteiről a kunszentmiklósi résztvevők is tudnának mesélni, és a maguk tisztelettudó módján mesélnek is...

„Nováktól kaptam a szélen egy kötényt, a két láb közötti bedeszkázás elmaradt – elevenítette fel a meccsről megmaradt meghatározó élményét Dobos József, a város sokak által becsült, 85 éves testnevelő tanára, akiről nemrég hivatalosan elnevezték az epreskerti sporttelepet. – A hétgólos vereség után a vacsorát a József Attila Kultúrházban fogyasztottuk el, igen jó hangulatban. Nem győztem Juhásznak töltögetni az italt.”

A budapesti csapatok efféle vidéki hírverő mérkőzéseihez elengedhetetlenül hozzátartozott a harmadik félidő, a helyi szíves vendéglátás, amely alkalmat adott a kötetlen társalgásra és a sportfeszültség levezetésére. Mert hiába nem volt tét a pályán, a ferencvárosiak megmutatták, hogy az oroszlán akkor is harap, ha nem éhes.

„Az ellenfél komolyan vett minket – hangsúlyozta Balogh Mihály, aki balszélsőként játszotta végig a találkozót. – Vagy talán inkább a játékot? Lakat mester aligha tűrt volna el bármi nyegleséget, alázósdit. Ez a komolyság azon is mérhető volt, ahogyan Novák balhézott a megyei szövetség elnökével, Fehér Laci bácsival, aki a sípot fújta. Laci bátyánk a vége felé, 7:0-nál befújt egy enyhén szólva is véleményes tizenegyest a becsületgól érdekében. Novák paprikavörösen tiltakozott, üvöltözött Laci bácsival, de ő hajthatatlan maradt. A konfliktust Tetya, vagyis Teleki Jancsi oldotta meg, kapufára rúgta a büntetőt.”

És hogy mire emlékszik még a kunszentmiklósi helytörténész?

„Például a fenséges szentmiklósi birkapörköltre, amelyet mi csak birgatestként emlegettünk magunk közt, és bármikor (v)evők voltunk-vagyunk rá, pláne, ha bográcsban, szabad tűzön főtt, egészben. Némely flaszteren kivirágzott kákabélű pesti srác fennhangon lamentált vacsora előtt, jó, hogy nem kecskét, ürgét vagy békát etetnek ezek itt velünk! Na, őket külön gyönyörűség volt nézni fél órával később, ahogy guvadt szemmel tolták befelé a finomabbnál finomabb falatokat, nem törődve a melegítőjükre lecsöpögő szafttal. (...) Ertl Miska, Komáromi Pista meg én Novákot, Géczit és Juhász Pistát igyekeztünk szóval tartani, és bízvást elmondhatom, közvetlen, szerény, barátságos srácokat ismertem meg bennük. Talán csak Novák volt kissé hallgatagabb, de ő az idősebb korosztályt képviselte köztünk, viszont a kancsót és a poharat briliáns tehnikával és tiszteletre méltó szorgalommal kezelte.”

Nem először járt aznap a Ferencváros csapata Kunszentmiklóson, az első látogatás azonban még azokban sem hagyott mély nyomot, akik résztvevői, tanúi lehettek. Tulajdonképpen csak a Nemzeti Sport száraz eredményismertetőjéből tudunk arról, hogy 1934 pünkösdjén az FTC ugyanazon a napon (!) a Dunavecsét 7:0-ra, a Kunszentmiklóst 3:0-ra győzte le vidéki kirándulása során. A professzionális bajnokságban szereplő Ferencváros játékosai vagy a válogatottban, vagy a Hungáriával közös együttes skandináv túráján szerepeltek akkoriban, így a zöld-fehérek amatőr csapata, az amúgy is kettéosztott FTC színeiben ismeretlen tartalékok és ifisták léphettek pályára. Talán ezért is veszett a meccs a feledés homályába.

Ha már a két világháború közötti időszakról esik szó, ki kell térni a nem mindennapi epizódra, amelyet a csendes FTC-mérkőzéssel ellenben bizonyára sokáig emlegetett a helyi közönség. Ismét érdemes fellapozni a futballtörténeti könyvet...

„Bemutató edzést tartott Kunszentmiklóson 1928 májusában Orth György, a Hungária csatára, a világhírű futballista, a régi idők legnagyobb magyar játékosa. Orth látogatásának előzménye, hogy a KTE vezetői Budapestre utaztak felszerelést vásárolni. Az egyesület színe kék-fehér volt. A felszerelést Orth György szaküzletében meg is vették. Ez alkalommal hívták meg bemutató edzésre és szaktanácsadásra. Orthot Kunszentmiklós sportszerető közönsége nagy lelkesedéssel fogadta. Már az állomásra kigyalogoltak elé. Dr. Szilágyi Gábor főszolgabíró és az ügyvezető elnök, Oblath Fülöp fogatos kocsival fogadták a kiváló labdarúgót. A bemutatóról senki sem akart lemaradni. A kocsi után sietve, futva mentek a pályára az emberek. Az edzést a nagyvendéglőben uzsonna követte, ahol idősb Barb Ferenc szolgálta ki a vendégeket és a játékosokat.”

Bő három évtizeddel később is sor került hasonló egyszemélyes tréningre a környéken, Hidegkuti Nándor magányos labdázását 1959-ben Dunavecsén kétszázan figyelték, miközben Kunszentmiklóson körülbelül ugyanennyien várták hiába a hasonló mutatványra ígérkező MTK-hátvédet, Börzsei Jánost. A kilencvenes években viszont már nem kellett csalódniuk a szentmiklósi futballbarátoknak, 1996-ban Détári Lajos szerencsésen megérkezett, élménybeszámolót tartott és megajándékozta dedikált fényképével a környékbelieknek szervezett nyári focitábor résztvevőit.

Ha már különleges futballvendégekről írunk, kanyarodjunk vissza az időben 1968 nyaráig. Érdekes kultúrtörténeti adalékot kínál ugyanis a sporttörténeti kötet: azokban a forró hetekben a kunszentmiklósi pályán forgatták a Hazai pálya című szatirikus filmvígjátékot, mások mellett Pécsi Sándorral, Sztankay Istvánnal, Szabó Gyulával, valamint a főszereplővel, a visszaemlékezések szerint a felvételek közben feltűnően sokat bosszankodó, zsörtölődő Latinovits Zoltánnal. A filmben a hazai fél a Kiskunbékás gárdája, az ellenfél pedig a Vadkerti Cipő fantázianevet viselő együttes. És hogy melyik csapat tagjai adták a statisztákat a kunszentmiklósi meccsjelenetekhez, nem nehéz kitalálni...