FTC: megegyeztek a felek, Csercseszov lesz az új edző – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 18:22
null
Csercseszov kinevezése hétfőn válhat hivatalossá a Ferencvárosnál (Fotó: AFP)
Az index.hu péntek délután arról számolt be, oroszországi forrásból úgy értesült, hogy megszületett a megállapodás, és a jövő hét elején mutatják be a Ferencváros új vezetőedzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot.

 

Lapunkban is írtuk, hogy a korábbi orosz szövetségi kapitány az első számú jelölt, telefonon utolértük a szakembert, aki akkor nem kívánt konkrétan a magyarországi lehetőségről beszélni.

Az 58 éves orosz edző legutóbb hazája válogatottját irányította, együttesének a negyeddöntő jelentette a végállomást a 2018-as világbajnokságon. A szigorúnak tartott tréner nyár óta kispad nélküli, korábban bajnoki címet nyert a Legia Warszawával, amellyel a 2015–2016-os idényben a Lengyel Kupát is megnyerte – játékosa volt többek között a fehérvári Nikolics Nemanja is. Korábban irányította a Dinamo Moszkvát és a Szpartak Moszkvát is.

Legfrissebb hírek

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
22 perce

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
1 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
2 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
3 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
4 órája

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
13 órája

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
15 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
16 órája
Ezek is érdekelhetik