FTC: A tehetség nálam munka nélkül semmit sem ér – Csercseszov

Vágólapra másolva!
2021.12.20. 16:00
null
Sztanyiszlav Csercseszov elsősorban a kemény munkában hisz (Fotó: AFP)
Az 1975-ben a KEK-döntőbe menetelő csapat és a néhány éve a CSZKA Moszkva ellen idegenben remek hangulatot teremtő szurkolótábort emelte ki a Ferencváros kapcsán Sztanyiszlav Csercseszov, a magyar bajnok új vezetőedzője, akit a fradi.hu idézett a hétfői vezetőedzői kinevezése után.

„Amint értesültem a Ferencváros érdeklődéséről, elkezdtem információkat felkutatni a klubról. Nem volt teljesen ismeretlen számomra a Fradi, mivel az 1975-ös Kupagyőztesek Európa-kupája során nagyon megtetszett nekem a döntőig menetelő magyar csapat. Most pedig gyorsan tudtam azonosulni a projekttel, amelyet felvázoltak elém – idézte a klub honlapja Sztanyiszlav Csercseszovot, aki elégedett volt a Ferencváros létesítményeivel, s megerősítette, amit róla mondanak. – Szigorú és célratörő edző vagyok. A tehetség nálam munka nélkül semmit sem ér. Az utóbbit sokkal többre tartom. Bajnok szeretnék lenni a csapattal, olyan játékkal, amely még több szurkolót csalogat ki a stadionba. A Fradi drukkerei fantasztikusak, emlékszem rájuk, a CSZKA Moszkva otthonában aratott győzelem során leszurkolták a hazai drukkereket.”

Orosz Pál, az FTC ügyvezetője úgy véli, Csercseszov kinevezése az egész magyar labdarúgás számára büszkeséget jelent.

„Nagy büszkeség az egész magyar labdarúgásnak, hogy ekkora szaktekintély veszi át az irányítást férfi labdarúgócsapatunknál. Cél a magyar bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése, illetve a nemzetközi porondon a csoportkör újbóli elérése, lehetőleg a Bajnokok Ligájában – jelentette ki Orosz Pál. –Olyan edzőt kerestünk, aki kemény kézzel bánik a csapattal, de megkérdőjelezhetetlen a szakmai háttere, személye garancia a további fejlődésre. Tudjuk, hol kezdtük tizenegy éve, tudjuk hova jutottunk el, s milyen lehetőségek rejlenek ebben a keretben. Ő az a karakter, azzal a szakmai tudással, akivel ezt ki tudjuk hozni. Érdekelte őt a kihívás. Gyorsan megegyeztünk. Szeretnénk meghatározó helyet elfoglalni a közép-európai labdarúgásban a segítségével.”

Hajnal Tamás sportigazgató szerint Csercseszov személye garancia rá, hogy tavasszal már fegyelmezett és tudatos játékot fog mutatni az FTC futballcsapata. Hajnal a stábról is beszélt.

„Lesznek változások a szakmai stábban is valamilyen szinten, de a bevált emberekre továbbra is számítunk. Egy új kezdet mindenkinek tiszta lapot jelent. Már beszéltünk a vezetőedzővel a keretről, szeretne mindenkit minél előbb megismerni. Nagyon sokat lát ebben a csapatban, s kihozná belőle a maximumot” – fogalmazott Hajnal Tamás.

 

Legfrissebb hírek

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
22 perce

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
1 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
2 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
3 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
4 órája

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
13 órája

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
15 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
16 órája
Ezek is érdekelhetik