NB I: a Paks kapusa az idén már nem léphet pályára

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.30. 08:36
null
Nagy Gergely az FTC elleni bajnokin (Fotó: Török Attila)
Megműtötték Nagy Gergelyt, az NB I-ben szereplő Paksi FC labdarúgóját – számolt be róla a Tolna megyei klub a hivatalos honlapján.

A 27 éves kapus nemrég, a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzés (4–1) előtt egy edzésen sérült meg. Az orvosi vizsgálat szerint Nagy porcsérülést szenvedett, ezért múlt pénteken megoperálták.

„A műtét rendben, komplikációmentesen zajlott – idézi a paksifc.hu Nagy Gergelyt. Sztenderd protokoll következik, ami négy-öt hetes kihagyást eredményez. Úgy számolunk, a januári edzőtáborban már újra a többiekkel edzhetek, hiszen a varratokkal még csak gyógytorna végezhető, majd azok kivételével jöhet ismét a munka, de csak fokozatosan. Bosszantó, hogy nem tudok segíteni az évben még hátralévő mérkőzéseinken a csapatnak, ám szerencsére annyira nem vészes a helyzet.”

Nagy Gergely a nyáron a görög Lariszától tért haza a Pakshoz. Az ősszel az NB I első tizenkét fordulójában rendre ő védte a paksi alakulat kapuját. Távollétében a 26 esztendős Rácz Gergő helyettesíti.

A Paks legközelebb a Budapest Honvédot látja vendégül, majd az Újpesttel és az MTK-val csap össze idegenben 2021-ben.

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
22 órája

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 20:21

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2025.04.18. 11:29

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:37

Szerződést hosszabbított a Fehérvár kapusa

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 20:17
Ezek is érdekelhetik