Puskás Akadémia–Bp. Honvéd: igazán emlékezetes rangadó volt!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.10.31. 16:50
A Puskás Akadémia roppant feszült mérkőzésen 3–1-re legyőzte odahaza a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 11. fordulójának záró bajnokiján.
Hangulatjelentés (Fotó: Tumbász Hédi)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Hangulatjelentés (Fotó: Tumbász Hédi) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

11. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 3–1(Plsek 45+2., 71. – a másodikat 11-esből, Mezgrani 87. – öngól, ill. Nono 16.)
Felcsút,Pancho Aréna. 1500 néző. Vezette:Bogár
Kiállítva:Nagy Do. (22., Honvéd)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A várakozásoknak megfelelően feszült hangulatú, parázs összecsapást hozott a Honvéd felcsúti vendégjátéka. A bajnoki talán „parázsabb” lett a vártnál is, ugyanis az első félidő derekán Nagy Domonikot egy lökdösődés után kiállította a játékvezető, Bogár Gergő, megalapozva a további hangulatot a pályán és a nézőtéren is.

Ekkor már a vendégek vezettek, Nono használt ki ügyesen egy védelmi megingást, de az első félidő ráadásában Jakub Plsek egyenlített, majd a hazaiak légiósa a szünet után a vezetést is megszerezte a Puskás Akadémiának. Mégpedig egy szintén „VAR-os” eset, a csereként pályára lépő Nagy Gergő kezezése után, büntetőből – a játékvezetői stáb alighanem jól döntött.

Egy pár elmaradt sárga lapot azonban mindkét oldalon joggal reklamálhattak, ugyanakkor csöppet sem volt könnyű dolga a játékvezetőknek, a futballisták ugyanis sokszor durván léptek oda egymásnak, és a színészkedésben is igyekeztek kitűnni. A hajrában egyenlíthetett volna a Honvéd, de a második félidőben beálló Balogh Norbert ajtó-ablak helyzetet rontott, majd a végére teljesen elfáradó vendégvédelem a szó szoros értelmében összehozott egy gólt a házigazdának: emlékezetes rangadó volt.3–1

És minden bizonnyal nem tanulságok nélküli.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 11 7 2 2 20–10 +10 23
2. Ferencvárosi TC 10 7 1 2 20–9 +11 22
3. Puskás Akadémia 10 7 1 2 16–10 +6 22
4. Mol Fehérvár 11 4 5 2 13–11 +2 17
5. Mezőkövesd 11 4 3 4 15–19 –4 15
6. Paksi FC 11 4 2 5 27–24 +3 14
7. Zalaegerszegi TE 11 4 2 5 17–25 –8 14
8. Budapest Honvéd 11 4 1 6 18–20 –2 13
9. MTK Budapest 11 3 3 5 10–13 –3 12
10. Debreceni VSC 11 2 4 5 20–20 0 10
11. Gyirmót FC Győr 11 2 3 6 11–20 –9 9
12. Újpest FC 11 1 5 5 13–19 –6 8

NB I, 2021–2022, 11. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 29., péntek
Mol Fehérvár FC–Paksi FC 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
1905
Október 30., szombat
Mezőkövesd–Újpest FC 2–2 Mezőkövesd, Városi StadionSolymosi Péter
1500
MTK Budapest–DVSC 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKáprály Mihály
2231
Gyirmót FC Győr–Ferencvárosi TC 0–2
Gyirmót, Alcufer StadionPintér Csaba
4013
Október 31., vasárnap
Kisvárda–ZTE FC 5–0
Kisvárda, Várkerti StadionBognár Tamás
2043
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 3–1Felcsút, Pancho ArénaBogár Gergő
1500
Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított 19 éves bekkjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Markgráf Ákos: Az ezüstéremnél alább jövőre sem adnám

Labdarúgó NB I
11 órája

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
13 órája

Legyen végre kettő! – Mohai Dominik jegyzete

Német labdarúgás
22 órája

Gólerős középpályást igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:23

A Puskás Akadémiától igazol az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 19:40

Paks, Puskás Akadémia, ETO: még hiányos a lista, de lehet jól ismert klub az első európai ellenfél

Európa-liga
2025.05.26. 11:21

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40
Ezek is érdekelhetik