Mezőkövesd: Pintér Attila távozik a klubtól – NS-infó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 17:07
null
Pintér Attila a jelenlegi idényben eddig nyolc meccsből kettőt nyert meg a Kövesddel (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Puskás Akadémia elleni 2–0-s szombati vereség után távoznia kell posztjáról Pintér Attilának, a Mezőkövesd vezetőedzőjének.

 

Frissítés(17.42): Már nem Pintér Attila a Mezőkövesd vezetőedzője – hivatalos

A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a Mezőkövesd vezetősége a Puskás Akadémia elleni szombati 2–0-s vereség után megköszönte Pintér Attila vezetőedző munkáját.

A Mezőkövesd nyolc meccs után két győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel, 8 ponttal áll a 10. helyen a tabellán. A vezetőség a vártnál gyengébb szereplés miatt döntött a váltás mellett. Úgy tudjuk, a legutóbb Kisvárdán dolgozó Supka Attila az egyik jelölt a vezetőedzői posztra Mezőkövesden.

Pintér 2016-ban már dolgozott Mezőkövesden, az ő irányításával jutott fel a csapat az NB I-be, de a következő idény közben a Puskás Akadémiához szerződött. Mezőkövesdre az előző idény közben, ősszel tért vissza, Kuttor Attilától vette át a 10. forduló után még sereghajtó csapatot, amellyel a 8. helyen zárt, és az idény végén szerződést hosszabbított a klubbal.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 17– 7 +10 18
2. Kisvárda 8 6 2 13– 8 +5 18
3. Paksi FC 8 4 1 3 23–18 +5 13
4. Budapest Honvéd 8 4 1 3 14–12 +2 13
5. Puskás Akadémia 7 4 1 2 9– 9 0 13
6. Mol Fehérvár 8 2 5 1 9– 8 +1 11
7. MTK Budapest 8 3 1 4 9–11 –2 10
8. Debreceni VSC 8 2 3 3 19–15 +4 9
9. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 13–18 –5 8
10. Mezőkövesd 8 2 2 4 9–15 –6 8
11. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 8–15 –7 6
12. Újpest FC 8 3 5 10–17 –7 3

 

Legfrissebb hírek

A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 14:21

Szalai góljával győzött a Mezőkövesd, oda a Szeged veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 17:22

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Mezőkövesd öt gólt szerzett Soroksáron

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:52

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Újabb hazai meccset nyert meg két góllal a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:19
Ezek is érdekelhetik