Mol Fehérvár: újabb három koronavírus-fertőzött

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.09.17. 18:33
null
Kovácsik Ádám az egyik új fertőzött (Fotó: Dömötör Csaba)
Az első csapat két játékosa, Alef és Kovácsik Ádám, valamint a stáb egyik tagja a hét folyamán pozitív koronavírustesztet produkált – adta hírül pénteken hivatalos honlapján a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC.

 

Tovább nehezíti a szakmai stáb eddig is súlyos helyzetét, hogy Kovács István kisujjában a röntgenfelvételek hajszáltörést mutatnak, Adrian Rus pedig piros lapos eltiltás miatt nem léphet pályára Sopronban, így az eddigi hiányzók mellett összesen további négy futballista játékára nem számíthat Szabics Imre szombaton – írja a klubhonlap.

Hozzáteszik: a Mol Magyar Kupára nem kellett előre leadni a 25-ös keretet, így az NB III-as Vidi II keretéből több fiatal játékos is elutazik majd az első csapattal a soproni kupamérkőzésre (szombat, 18 óra).

Az utóbbi hetekben a fehérvári labdarúgók közül az ukrán Ivan Petrjak, a zöld-foki-szigeteki Stopira, valamint Loic Nego is pozitív koronavírustesztet produkált – utóbbi időközben már negatív eredménnyel tesztelt.

Legfrissebb hírek

Elillanó varázs – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.10.14. 23:59

Varga Barnabást nem a sportkocsik foglalkoztatják

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 10:40

Az ETO felajánlotta a kupameccs jegybevétele felét a Pilisnek

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 14:14

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 10:27

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

Kovácsik Ádám: Mintha ezer éve nem futballoztunk volna

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 09:37

Mol Magyar Kupa: méltatlankodnak a kis csapatok, oda a biztos pályaelőny

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:03

Vakon a kupában – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:00
Ezek is érdekelhetik