Fehérvár: a brazil támadó a szerb élvonalban folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.09.16. 20:12
null
Evandro sokat bajlódott sérüléssel a Fehérvárban (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár kölcsönadta Evandrót az újvidéki FK Proleternek.

 

„A két klub megállapodása alapján kölcsönben a szerb élvonalban szereplő újvidéki FK Proleter együttesében játszik a 2021–2022-es idényben Evandro” – olvasható a Mol Fehérvár FC hivatalos honlapján.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a hotsport.rs a Szerbiában pénteken záruló nyári átigazolási időszak bomba igazolásaként jellemzi a 24 éves Evandrót, s a Nemzeti Sport is úgy tudta, hogy a brazil kölcsönbe kerülhet az újvidéki csapathoz.

Az utóbbi időben sérüléssel is bajlódó támadó ebben a szezonban még nem léphetett pályára a Mol Fehérvárban, a nyáron ki is került az első keretből, és az előző évadban is mindössze 12 tétmeccsen játszott a magyar csapatban. Igaz, így is szerzett három gólt, de a bajnokságban csak egyet, kettőt pedig a Magyar Kupában. Evandro tavaly nyáron a CSZKA Szófiától érkezett Fehérvárra.

Az FK Proleter egyébként a napokban másik két, legutóbb az NB I-ben szerepelt játékos szerződtetését is bejelentette: Kun Bertalan és a szerb Alekszandar Tanaszin is Zalaegerszegről került az újvidéki klubhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Csoboth Kevin (Benfica – Portugália), Marcel Heister (horvát-német, Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Athletic Bilbao – Spanyolország, legutóbb kölcsönben: Real Valladolid – Spanyolország),Michael Lüftner (cseh, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Omonia Nicosia – Ciprus), Jevhen Makarenko (ukrán, Anderlecht – Belgium, legutóbb kölcsönben Kortrijk – Belgium), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: Lamin Jallow (gambiai, LR Vicenza – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők: Gundel-Takács Bence (ETO FC Győr), Armin Hodzic (bosnyák, Kasimpasa – Törökország), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dala Martin, Tóth Tamás
Kiszemeltek:

Távozók: Samy Bourard (belga, ADO Den Haag – Hollandia), Bolla Bendegúz (Wolverhampton Wanderers – Anglia, onnan Grasshoppers – Svájc, kölcsönbe), Elek Ákos (szabadon igazolható), Major Martin (Gyirmót FC Győr, kölcsön után végleg), Tamás Olivér (Paksi FC)
Kölcsönbe távozók: Zeke Márió (budafoki kölcsön után Gyirmót FC Győr), Halmai Ádám (budaörsi kölcsön után ismét Budaörs), Lyes Houri (francia-marokkói, CS Universitatea Craiova – Románia), Szabó Levente (Budafoki MTE), Evandro (brazil, FK Proleter – Szerbia, kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tordai Árpád (magyar-román, FC Viitorul Constanta – Románia, onan Mezőkövesd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2 órája

Szavazás: jogosan kapott piros lapot Markgráf Ákos a Puskás Akadémia–MTK mérkőzésen?

Labdarúgó NB I
4 órája

Berecz Zsombor: Nincs rajtunk teher Nyíregyházán sem

Labdarúgó NB I
10 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
11 órája

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
12 órája

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
13 órája

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29
Ezek is érdekelhetik