NB I: a Fehérvárban folytatja a gambiai válogatott csatár

Lamin Jallow 1995. december 18-án született hazája fővárosában, Banjulban. A rövid gambiai karrierje után, 2014-ben Veronába költözött, ahol a Chievo támadója lett. A kék-sárgáknál bemutatkozhatott a Seria A-ban is, majd az elmúlt négy és fél évet az olasz másodosztályban töltötte (sorrendben a Trapani, a Cesena, a Salernitana és a Vicenza együtteseiben játszott), összesen 128 bajnokin 28 gólt szerzett és kiosztott 12 gólpasszt is. A 2020–2021-es kiírásban a Vicenza színeiben 21 mérkőzésen 3 gólt szerzett.
Lamin Jallow a gambiai válogatottban 2016-ban debütált, eddig egyszer volt eredményes – legutóbb az idén márciusban, Kongó ellen lépett pályára.
„Úgy ítéljük meg, hogy a sebességével és a fizikai képességeivel mindenképpen sokat tud hozzátenni a támadójátékunkhoz, emellett növeli a vezetőedző variációs lehetőségeit is” – nyilatkozta a molfehervarfc.hu-nak a csapat sportigazgatója, Sallói István.

Érkezők: Marcel Heister (horvát-német, Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Michael Lüftner (cseh, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Omonia Nicosia – Ciprus), Jevhen Makarenko (ukrán, Anderlecht – Belgium, legutóbb kölcsönben Kortrijk – Belgium), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: Lamin Jallow (gambiai, LR Vicenza – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők: Gundel-Takács Bence (ETO FC Győr), Armin Hodzic (bosnyák, Kasimpasa – Törökország), Tamás Olivér (Paksi FC), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dala Martin, Tóth Tamás
Kiszemeltek:–
Távozók: Bolla Bendegúz (Wolverhampton Wanderers – Anglia, onnan Grasshoppers – Svájc, kölcsönbe), Elek Ákos (szabadon igazolható), Major Martin (Gyirmót FC Győr, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Zeke Márió (budafoki kölcsön után Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tordai Árpád (magyar-román, FC Viitorul – Románia)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Samy Bourard (belga-marokkói), Evandro (brazil), Lyes Houri (francia-tunéziai)








