Futballreform: nagyobb kaput, kevesebb játékost, rövidebb meccset!

You can read the story in English here!

A türelmetlen fogyasztók korát éljük: sűrített, látványos, könnyen befogadható szórakoztatóipari termékre van kereslet a sportban is, és régóta tapasztaljuk, jól felfogott piaci érdekeik alapján a labdarúgás döntéshozói is igyekeznek eleget tenni a modern idők követelményeinek. Július közepén több jelentős médium, így a spanyol Marca, az El Mundo Deportivo és az amerikai ESPN is beszámolt arról, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a Future of Football Cup nevű, a PSV, az AZ Alk­maar, a Leipzig és az FC Bruges részvételével rendezett nemzetközi utánpótlástornán kipróbált öt lehetséges szabályújítást (lásd a keretes írásban). Bár a nemzetközi szövetség ezúttal közleményben határolódott el az említett futballkupán egyébként valóban kipróbált reformtervektől – tisztázva, hogy a szabályalkotó testület, az IFAB szintén ártatlan a kísérletben –, néhány évvel ezelőtt saját honlapján is beszámolt hasonló tesztekről, és nem titok, a szabályrendszer fésülgetése az illetékeseknek állandó feladata, felelőssége. A szabályok változtatására a FIFA-tól független IFAB jogosult, a testületben a játék 19. századból örökölt szigetországi irányításának folyományaként az angol, a skót, a walesi és az északír futballszövetség rendelkezik egy-egy szavazattal, a FIFA pedig néggyel, a módosításhoz hat voks szükséges. Egyelőre nincs szó tehát éles bevetésről, mégis érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha…

…például a júliusi próbameccseken látottak szerint felváltaná a bedobást a berúgás, miként azt a Népstadionban rendezett 1993-as Ferencváros–Honvéd (2–1) Szuperkupa-mérkőzésen hazánkban is kipróbálták (érdemes megnézni az interneten is elérhető meccsösszefoglalót). Régóta terítéken volt már a változtatási lehetőség, Joao Have­lange, a FIFA elnöke (1974–1998) beiktatása évében, 1974 októberében javasolta Budapesten a Népsport munkatársának: „Egy nemzetközi ifjúsági tornán a gyakorlatban is kipróbálják a partdobások rúgással való helyettesítését, és a szabadrúgásokat sorfal nélkül hajtják végre. A szakemberek számára aligha kell részletezni a két újítás előnyeit. A harmadik a nézőknek kedvez, hiszen a góltermés növelése érdekében napirendre kerül a kapuk megnagyobbítása. Egy labdával magasabb és másfél labdával szélesebb kapukat terveznek – s mindez a technikás magyar labdarúgásnak is kedvez majd…”

Lehet, hogy itt szalasztotta el labdarúgásunk az utolsó esélyét… Pedig a kapuk megnövelésének tervét Havelange utódja, Joseph Blatter is felmelegítette. Kapott is érte bírálatokat bőséggel, miként az a FIFA-főtitkárral készült 1996-os beszélgetésből is kiderült – nem mellesleg a Nemzeti Sportban megjelent, baráti hangvételű interjút nem más készítette, mint a svájci sportvezető régi ismerőse, Szepesi György.

„– Te is ezzel gyötörsz? Egy odavetett megjegyzést tettem: hátha több gól esne, ha megnagyobbítanánk a kaput. S erre tessék, ez a megjegyzés sajtókommentárok áradatát váltotta ki.

– Mit mondjak, nem sok jót írtak az elképzelésedről.

– Mert az ötletet készpénznek, gyakorlatilag eldöntött szabályváltoztatásnak vették. Holott ilyen könnyén szabálymódosítás nem megy át a FIFA-n.

– De hogy vigasztaljalak is, bár nem szorulsz rá, az elmúlt években voltak jó módosítások.

– Sok-sok kísérletezés előzte meg ezeket. Pedig mennyien kritizálták a kezdeti stádiumban a hazaadási szabálymódosítást. Ma pedig remek a visszhang. A hátulról történő szerelés szigorú megítélését sokan a futball halálaként emlegették, ma viszont mint a tiszta játék mentőövéről beszélnek ezzel kapcsolatban. A passzív les bevezetése már több gondot okozott. A partjelzőknek még sok gyakorlatra van szükségük, hogy beidegződjék náluk ez az egyébként ugyancsak a futball javát szolgáló pozitív döntésünk.

– Mi hírlik a bedobás helyetti berúgással kapcsolatban?

– Érik az ügy, de további kísérletekre van szükség. Az újítás csak az újítás kedvéért sohasem volt a FIFA »szabadalma«. Várjuk meg, mikor érnek be a tesztpróbák, nehogy elsietett döntést hozzunk.”

Érdekesség, hogy a neves rádióriporter és korábbi MLSZ-elnök már jóval korábban, egy 1991-es Nemzeti Sport-cikkben is hivatkozott Blatter kapubővítési álmára, egyúttal kifejtette saját – lássuk be, legalább ennyire meglepő – reformtervét. „A mezőnyjátékosok csökkentésére megvan a magam véleménye. Beszélgettem erről Blatter úrral is. Az ő véleménye az, hogy nem egyszerűen több terület kell a játékosoknak, hiszen vannak olyan aggályok, hogy még defenzívebb lesz a játék, még több védőjátékos lesz, és marad egy csatár. A gyakorlat azonban mást mutat. Tíz emberrel jobban is megy a játék, még tizenegy ellen is. Az én érvem az, hogy az emberi teljesítőképesség sokszorosára nő más sportágakban, tehát ezt a futballban is jobban ki kellene használni.”

A magyar futballmúlt nagy alakjai közül Szepesi mellett az MTK háromszoros bajnok edzője, az egykori szövetségi kapitány, Bukovi Márton 1967-ben fogalmazott meg a témában igen sarkos véleményt: „Nagyobb kapukat csinálni, eltörölni a lest meg más ilyesmi – nem akarok senkit megbántani, de ez egy kicsit nevetséges! Egy módosításba viszont benne lennék. Hogy rúgják a partdobást… Sokan erre már nem emlékeznek, de valamikor még mi is így csináltuk. És sokkal veszélyesebb volt!”

Mondani sem kell, maradt azóta is eredeti kapuméret, a les és a bedobás – meg persze az állandó szabályvita. A nyolcvanas évek elején például Fernand Sastre, a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke fejtette ki a Labdarúgás folyóirat hasábjain igencsak megfontolandó javaslatait.

„Ha tagja lennék az International Board­nak, és dönthetnék, két változtatást javasolnék, illetve vezetnék be. Mindenekelőtt bevezetném az időleges, 5 perces időszakra szóló kiállítást. Meggyőződésem, hogy kellene ugyanis valami fegyelmező lehetőség a sárga és a piros lap közé olyan sportszerűtlenségért, amely súlyosabb annál, hogy sárga lappal megfelelően büntessék, viszont nem olyan, hogy mindjárt a végleges kiállítást kelljen alkalmazni. Könnyebb volna a játékvezetők szerepe is. A második változtatás az lenne, hogy szabadrúgás után nem lenne leshelyzet. Így megszűnne az az áldatlan helyzet, ami a 9 méteres szabály betartását szinte lehetetlenné teszi, hiszen a sorfal nem akar 4–5 méternél hátrább menni, még sárga lapok árán sem. Ezen kívül a vétkes csapat nem juthatna meleg helyzetben mindjárt előnyhöz a lesre állított ellenfél jóvoltából, előnyhöz juttatná a szabadrúgáshoz jutott együttest.”

El is érkeztünk a szabályháborúk legvéresebb csatamezejére, a lesszabály körüli veszélyes vidékre. A futball törvénykönyvének legmisztikusabb részletéről bölcsességek sorát idézhetnénk, pedig a tétel pofonegyszerű. Miként kedvenc futballszótári magyarázatunk leírja: „Egy játékos akkor van lesen, ha közelebb tartózkodik az ellenfél gólvonalához, mint a labda és az ellenfél utolsó előtti játékosa – kivéve minden hónap második szombatján, amikor az utolsó előtti játékosnak mindeközben a labda irányával ellentétes irányba kell fordulnia. Egy játékos akkor nincsen lesen, ha a saját térfelén tartózkodik, vagy legalább egy vonalban áll az ellenfél utolsó előtti játékosával, valamint abban az esetben, ha a játékos, az ellenfél és a bíró tompaszögű háromszöget formál az Egyenlítő vonalán álló képzeletbeli partjelző szemszögéből nézve.”

Már csak egyvalami nem világos: mi lenne velünk les nélkül? Karinthy Ferenc, a száz éve született jeles író erre is tudta a választ…

„Megszűnne a csalafinta, sportszerűtlen lestaktika, a nulla-nullák, egy-nullák, egy-egyek, a kiábrándítóan unalmas tologatás, totojázás. Lőjenek akár mérkőzésenként nyolc-tíz gólt; megvallom, engem is főként ez érdekel, ha netán épp írok vagy olvasok, s a rádióra, televízióra épp csak háttéreffektusként, fél füllel-szemmel figyelek, csupán a félrehallhatatlan üdvrivalgásra eszmélek föl, fordulok arrafelé, s tekintem meg az újrajátszást…”

Kései követője és elvtársa a magyar szerzőnek Marco van Basten, az egykori aranylabdás holland csatár, aki évek óta szajkózza – jó ideig a FIFA hivatalos tanácsadójaként –, hogy el kellene törölni az akadályt.

„Még mindig csodálkozom a lesszabályon, mert meg vagyok győződve arról, hogy ez nem jó szabály. Legalább ki kellene próbálni, hogy milyen lenne nélküle. A futball csodálatos játék, de többet ki lehet hozni belőle, azon kellene iparkodnunk, hogy még izgalmasabbá, látványosabbá tegyük. Nincs kétségem afelől, hogy a csapatok megtalálnák a módját a les nélküli játéknak. Ha nincs les, a hátvédek hátrébb húzódnak, de ha túlságosan behátrálnak, szellősebb lesz a terület a tizenhatos előterében, könnyebb lesz lövőhelyzetbe kerülni. Ha nagyobb a tér, a labdát birtokló csapatnak több lehetősége nyílik. Les nélkül semmit sem veszítene a játék élvezhetőségéből, viszont megszabadulnánk rengeteg felesleges problémától, vitától és nem utolsósorban egy rossz szabálytól.”

Viszont soha többé nem vitatkozhatnánk a lesszabály eltörléséről…