NB I: három játékos távozását jelentette be a Honvéd

Vágólapra másolva!
2021.07.01. 17:54
null
Naser Aliji a Budafok elleni májusi bajnokin (Fotó: Tumbász Hédi)
Szerződése lejártával távozik a Budapest Honvéd FC-tól Naser Aliji, Uzoma Eke és Nagy Sándor – adta hírül csütörtökön hivatalos honlapján az NB I-es labdarúgócsapat, közvetve megerősítve a Nemzeti Sport korábbi értesüléseit.

A 27 esztendős albán-svájci Naser Aliji 2019 augusztusában érkezett Kispestre, a bal oldali védő összesen 30 bajnoki mérkőzésen szerepelt. A nigériai-magyar állampolgár Uzoma Eke 2018 nyarán lett a Honvéd labdarúgója, 48 bajnokin lépett pályára, míg a 35 éves kapus, Nagy Sándor az elmúlt idényben két Magyar Kupa-mérkőzésen védett az első csapatban.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nono (José Antonio Delgado Villar, spanyol, Slovan – Szlovákia), Szappanos Péter (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Cipf Dominik (BFC Siófok)?, Artur Craciun (moldovai-román, FC Viitorul – Románia)?, Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Josip Knezevic (horvát, PAFC – szabadon igazolható), Talys Oliveira (brazil, NK Osijek – Horvátország)
Távozók: Naser Aliji (albán-svájci), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth András (Budafoki MTE), Djordje Kamber (az NB III-as Bp. Honvéd-MFA II játékos-edzője lett), Kesztyűs Barna (Paksi FC), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Sándor (ukrajnai), Soltész Dominik (ajkai kölcsön után Debreceni VSC), Eke Uzoma(nigériai-magyar)
Kölcsönbe távozók:
László Dávid (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balogh Norbert

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik