MTK: a 17 éves játékos a III. Kerülethez került kölcsönbe

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 12:36
null
Biben Barnabás (jobbra) a III. Kerületben bizonyíthat (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest a hivatalos honlapján bejelentette, Biben Barnabás kölcsönben a másodosztályú III. Kerületi TVE-hez igazolt.

A 2003-ban született középpályás októberben mutatkozott be az MTK élvonalbeli csapatában. A legutóbbi idényben 11 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben.

Biben az MTK U19-es együttesével bajnok lett, ráadásul övé lett a gólkirályi cím is.

„A bemutatkozásom után is gyakran megkaptam az esélyt arra, hogy minél több tapasztalatot szerezzek a felnőtt futballban, hiszen ez elengedhetetlen része egy fiatal játékos karrierjének
– idézi az mtkbudapest.hu Biben Barnabást.Szeretnénk, ha a fejlődésem töretlen lenne, ezért közösen megbeszélve a vezetőséggel úgy döntöttünk, hogy a következő egy évet kölcsönben a III. Kerületi TVE NB II-es csapatában töltöm. Ez kiváló lehetőség a számomra, a célom pedig az, hogy úgy térjek vissza az MTK-hoz, hogy a játékommal annyit tehessek majd hozzá a felnőttcsapat jó szerepléséhez, amit magamtól elvárok.”

A III. Kerület újonc a másodosztályban, Kemenes Szabolcs gárdája a legutóbbi idényben az első helyen végzett az NB III Nyugati csoportjában. Az óbudai alakulattal kapcsolatos hír továbbá, hogy Balázs József, Horváth Tamás és Horváth Olivér is aláírt. Előbbi kettő kapus, Horváth Olivér pedig szélső támadó. A 20 éves futballista megfordult a PSV-ben és az Ajaxban, az előző idényben a Szombathelyi Haladásban és az ETO FC Győrben játszott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Gheorghe Grozav (román, Diósgyőri VTK), Kocsis Bence (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Csákvár), Kovácsréti Márk (Kisvárda), James Weir (angol, FK Pohronie – Szlovákia), Ylber Ramadani (albán, BK Velje – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bidzilya Anton (ukrajnai, Kaposvár)?, Kapronczai Gergely (Szentlőrinc)?,Kovács Máté(Kazincbarcika)?, Nagy Barnabás (Szentlőrinc)?, Szerencsi Miklós (Dorogi FC)?,Törőcsik Péter (Szentlőrinc)?,Zuigeber Ákos (Dorogi FC)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Szabó Máté(Budafok)
Távozók: Barna Szabolcs (?), Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Patrick Ikenne-King (nigériai, ?), Kanta József (visszavonult, a tartalékcsapat vezetőedzője lett), Pintér Ádám (visszavonult, az MTK másodedzője lett), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Varga Roland(al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (ismét Budafoki MTE), Biben Barnabás (III. Kerületi TVE), Bíró Bence (PMFC), Lehoczky Roland (Ajka), Varga Bence (Szeged GA után Kecskemét)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Zuigeber Ákos(DVTK)

Legfrissebb hírek

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
4 órája

A Kecskemétről távozott szélső hétszeres bajnokcsapathoz igazolt

Labdarúgó NB II
7 órája

NS-infó: magyar bajnok és kupagyőztes játékost igazol a Karcag

Labdarúgó NB II
8 órája

Debrecen: belga másodosztályú klubtól jöhet középpályás

Labdarúgó NB I
9 órája

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 16:07

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 19:53

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 13:56
Ezek is érdekelhetik