Az Újpest enyhén szólva sem járt sikerrel dél-amerikai túráján 1931-ben, a csapatot hazarendelték (Népsport, július 5.), a Ferencváros pedig azzal a szándékkal vágott neki a nagy útnak, hogy megismétli két esztendővel korábbi nagy sikerét, amikor még Uruguay olimpiai, egyúttal világbajnok csapatát is legyőzte (3:2).
A túráról a csapat játékosa Furmann Károly tudósította a Nemzeti Sportot, időnkénti elfogultsága érthető, ám igyekezett objektíven tálalni az eseményeket. Első híradása arról szólt, hogy a csapat utazása „kedvező körülmények között” történt, a hajó, a Julio Caesare, „minden különösebb baj nélkül” futott be Rio de Janeiro kikötőjébe.
Nem volt baj az első túrameccsen sem, a Fluminensét legyőzte a csapat (3:2), a brazilok „technikai készültsége felér a miénkkel, gyorsabban startol és a nyílt játékot a Ferencváros csak fölényesebb taktikájával irányítja”. A Fradi 2:0-ra vezetett, a Fluminense némi bírói támogatással egyenlített („Az első gólnál a labda nem is volt a hálóban”) , ám „az utolsó percben Takács II szép kombináció után bevágja a győztes gólt.”
Dél-amerikai túra, 1931 |
Június 21.: Ferencváros–Fluminense 3:2 (0:0) Gólok: Turay (12., 20.), Takács II (90.) |
Június 26.: Rio de Janeiro válogatott–Ferencváros 3:1 (2:0) Gól: Szedlacsek (67.) |
Június 28.: Rio de Janeiro válogatott–Ferencváros 2:2 (2:1) Gólok: Takács II (19., 70.) |
Július 2.: Brazília–Ferencváros 6:1 (2:1) Gól: Táncos (19. – 11-esből) |
Július 5.: Palestra Italia–Ferencváros 2:3 (1:2) Gólok: Zilahi (30.), Takács II (86.). A Ferencváros öngóllal vezetett a 25. percben |
Július 7.: Palestra Italia–Ferencváros 5:2 (4:1) Gólok: Zilahi (4.), Lázár (67.) |
Július 12: Uruguay–Ferencváros 2:1 (2:1) Gól: Szedlacsek (29. perc) |
Július 14.: Wanderers–Ferencváros 5:2 (2:1) Gólok: Szedlacsek (3.). Takács II (81.) |
Július 18: Ferencváros–Penarol 3:1 (3:0) Gólok: Turay (19.), Takács II (39.), Szedlacsek (42.) |
A mérleg: 9 mérkőzés, 3 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség (18:28) |
Az utazók: Amsel Ignác, Háda József (kapusok), Furmann Károly, Korányi Lajos, Kohut Vilmos, Lázár Gyula, Lyka Antal, Papp Lajos, Sárosi György, Szedlacsek Ferenc, Takács I Géza, Takács II József, Táncos Mihály, Turay József, Zilahi Pál (mezőnyjátékosok). Túravezető: Bródy Sándor. Edző: Blum Zoltán |
Közben Fradi itthon lévő elnöke, Mailinger Béla elmondja, hogy „nem szédültek meg és nem látnak aranyhegyeket a kis erecske nyomában” , azaz tudják, hogy elképzelhetetlen az 1929-es hasznot hozni. „Középszerű átlageredményre számítanak és ezen az alapon kiindulva iparkodnak a jövő szezon alapjait kiépíteni”, ugyanis még az Üllői úton is ingott a profizmus anyagi háttere.
Következett Rio de Janeiro válogatottja és az első vereség (1:3). Furmann szerint „küzdésben egyenrangú volt a Ferencváros a brazilokkal, de a góllövésben alulmaradt”, arról nem beszélve, hogy „nekünk szokatlan az esti fény”. A Fradi erőssége a két fiatal, Lázár Gyula (20) és Sárosi György (19) volt.
A következő mérkőzés döntetlent hozott (2:2). Az első híradások szerint a brazil válogatottal játszott a csapat, aztán kiderült, hogy megint Rio de Janeiro kombináltjával. „A rióiak lelkesen és (...) kissé túlenergikusan játszanak, így ellensúlyozni tudják a Ferencváros technikáját és jobb taktikáját”, ám a szünet után „szinte döntő fölénybe kerül a teljes erejével küzdő Ferencváros. A riói csapat már sehol sincs.”
Ezután már tényleg a brazil válogatott következett és a legsúlyosabb vereség (1:6). Ez itthon kiverte a biztosítékot, és „a legkomolyabb formában felmerült annak a lehetősége, hogy visszahívják a csapatot erről a túráról, mert a folytatása semmi jóval sem kecsegtet”. Főként anyagilag. Köszönhetően annak, hogy a közönség alaposan megcsappant Dél-Amerikában is, amiben főszerepet játszik a gazdasági válság. Így aztán az újpesti tapasztalatokat is figyelembe véve „bele kell tehát nyilván törődnünk abba, hogy egyik csapatunknak sem sikerült a túrája. Csak abban lehet bízni, hogy ha szükségesnek mutatkozik, olyan időpontban fog megtörténni a visszahívás, hogy az anyagi kár egészen minimális lesz.”
A következő fellépés viszont diadal, Sao Paulóban 3:2-re legyőzi a Fradi a Palestra Italiát, visszavágva az 1929-es vereségért (2:5). Pompás játék, nagy közönség (25 ezer néző), füves pálya, száraz idő – minden tökéletes volt. Egyébként is, hiszen „Sao Paolo-i tartózkodásunk az ünneplés egész sorozatából áll”. A magyar konzul teadélutánt rendezett a Ferencváros tiszteletére, a Palestra Italia díszvacsorával kedveskedett. Volt még sörestély, s végül a Brazíliai Magyar Segélyegylet bálja zárta a sort.
Itthon Klement Sándor igazgató szólal meg a vezetők közül, örömmel mondja, hogy „ráfizetésről már szó sincs, sőt annyi plusz áll rendelkezésre, hogy a továbbiak elé már teljes bizalommal tekinthetünk”. Az elszámolásban még nincs benne a 25 ezer néző előtt lejátszott Palestra Italia elleni meccs, de már biztos, hogy a csapat „nemcsak a hazautazás költségeit szerezheti meg, hanem már valamit haza is hozhat”.
Még úgy is, hogy utolsó brazíliai mérkőzésén kikapott (2:5), újra a Palestra Italia volt az ellenfél. A tényekhez hozzátartozik – legalábbis Furmann beszámolója szerint –, hogy „Angyal, Korányi, Laky, Sárosi, Táncos és Takács II nem játszott, öt gól közül négyet ofszájdból kapott, egy gól meg nem volt bent a hálóban”. Angyal Amsel magyarított neve volt, Laky Lykáé, ez biztos, ha a közlés második felét is komolyan vesszük, akkor végül is nyert a csapat…
Amely áttette székhelyét Uruguayba, ahol rögtön a válogatottal mérkőzött meg. Kikapott ugyan (1:2), de „évek óta nem játszott olyan tüneményesen”, mint most. Főként szünet után, amikor „mintha el akarná söpörni az ellenfelét. Most azonban nemcsak tíz percig játszanak nagy fölényben a zöld-fehérek, hanem teljes félórán át. Az uruguayiak bírják a tempót, mégis a félvonalon csak elvétve jönnek át, s erejüket védekezésre fordítják. Néha szinte úgy játszik a Fradi, mint apa a fiával.”
A csapat legjobbja Sárosi volt, játéka lenyűgözött mindenkit, a helyiek szerint már most jobb, mint Bukovi Márton, akit ők a legnagyobbra tartottak az 1929-es túra során.
Fárasztó meccs volt, így két nappal később „a tartalékokkal spékelt és kimerült Ferencváros nem tudott méltó ellenfele lenni az uruguayi bajnokjelöltnek”, a Wanderers 5:2-re nyert. Még Furmann is kénytelen elismerni, hogy a csapat „ezúttal nagyon gyenge játékot folytatott”.
De a végén jött a csattanó. Az utolsó túrameccsen remekelt a Fradi, Uruguay bajnokát, a Penarolt győzte le 3:1-re. Nem is akárhogyan, hiszen „az I. félidőben régi nagy stílusban játszottak a zöld-fehérek, míg szünet után a bíró és az uruguayiak durva játéka megakadályozta a formába lendült Fradi-csatársor további eredményességét”.
A siker nyomán felvetődött, hogy újabb meccseket kötnek le, de nem tehették, mert a FIFA nem ismerte el az argentin profizmust, így oda nem utazhattak. Így aztán jöttek haza.
A Duilión tették meg az utat Genováig, másodosztályon. A Nemzeti Sport pedig megállapította, hogy „a Ferencváros behajózásával lezárul a magyar futball egyik kellemetlen fejezete, amely örökre szomorú emlékeztetője lesz az egyesületeknek a mostani, sivár viszonyokra”.
Itthon rengetegen várták a küldöttséget a Kelenföldi pályaudvaron. Zúgott a „Tempó, Fradi!”, úgy ölelgették a játékosokat, mint ha meghódították volna Dél-Amerikát. Miközben mindenki ünnepel mindenkit, Bródy Sándor, az egykori klasszis középfedezet túravezetőként mondja: „Két éve öt mérkőzés után 25.000 dollárt kaptunk kézhez, míg most hat meccs után még ötezret sem”. Az ötezer dollár pengőben 28 560 volt, mai áron 26 246 640 forint. Ami pedig a szakmai tapasztalatokat illeti, „a mi játéknívónk csökkent, a dél-amerikai pedig ugyanolyan, mint két évvel ezelőtt”.
A vonatról az edző, Blum Zoltán száll le utolsóként, „mint egy lelkiismeretes hajóskapitány... Könnyezve néz végig a tömegen és azt mondja: »Ezért érdemes volt elmenni és érdemes volt hazajönni«”.