NB I: a ZTE-ből igazolt védőt a Mezőkövesd

Vágólapra másolva!
2021.06.16. 13:16
null
Szépe János a Mezőkövedben folytatja pályafutását (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Zalaegerszeg 25 éves védőjét, Szépe Jánost.

 

Szépe János öt évvel ezelőtt mutatkozott be a szlovák élvonalban a Dunaszerdahely, azaz a DAC színeiben, amelyben összesen négy mérkőzésen kapott lehetőséget. Ezt követően Magyarországon folytatta pályafutását, a 2017–2018-as évadban az NB II-es Mosonmagyaróvár csapatát erősítette, amelyben stabil alapembernek számított, 34 mérkőzésből 33-szor lépett pályára, mindannyiszor kezdőként.

A védő három gólt szerzett a bajnokságban, és a teljesítményére felfigyelt a Zalaegerszegi TE FC, amely 2018 nyarán szerződtette. A játékos fokozatosan vált alapemberré a kék-fehérek csapatában, az első idényben 10 találkozón lépett pályára a másodosztályú bajnokságban aranyérmet szerző csapatban, 8 alkalommal kezdőként kapott lehetőséget. A 2019–2020-as idényben 15 mérkőzésen játszott az NB I-ben, összesen 14-szer volt a kezdőcsapat tagja, emellett négy Magyar Kupa-találkozón is kezdő volt. A legutóbbi, 2020–2021-es idényben már 20 bajnoki találkozón szerepelt és csak egyszer játszott csereként. Remek időszakot tudhat maga mögött, hiszen négy gólt szerzett, betalált a Fehérvár, a Budapest Honvéd, a Paks, valamint a Mezőkövesd kapujába is – írja a mezokovesdzsory.hu.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

Mezőkövesd: megegyeztek a DVSC játékosáról, egy középpályás viszont távozik

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 08:12

Mezőkövesdről igazolt utánpótlás-válogatott támadót a Paks – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 16:56

Felkészülés: fölényes ferencvárosi siker Mezőkövesden

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 11:47

Két korábbi játékosával erősített az MTK Budapest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 17:46

Kimagaslott az NB II-ből, majd az Újpesthez szerződött Juhász Bence

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 10:33

MTK: két érkezőt jelenthetnek be a héten, hét játékosnak kifut a szerződése

Labdarúgó NB I
2025.06.10. 11:28
Ezek is érdekelhetik