MTK: Olyan játékosokat szeretnék, akik harcolnak a csapatért – Giovanni Costantino

Vágólapra másolva!
2021.06.21. 14:25
null
Giovanni Costantino szerint fel tudnak készülni a bajnokság rajtjára (Fotó: Török Attila)
Az MTK újdonsült vezetőedzője, Giovanni Costantino a klub hivatalos Facebook-oldalának beszélt arról, hogy hogyan zajlik a csapat felkészülése, mire helyezi a hangsúlyt, és hogy mit vár a Gyirmót elleni bajnokitól.

„Pénteken kezdtük meg érdemben a felkészülést, és fontos számomra, hogy jobban megismerjem a játékosokat. Itt kezdjük a foglalkozásokat Budapesten, majd Szlovéniába utazunk edzőtáborozni. Nincs messze az idény első mérkőzése, hiszen már csak egy hónapunk és pár napunk van felkészülni, de úgy érzem, hogy készen fogunk állni a rajtra" – kezdte gondolatait az olasz edző.

A magyar válogatott korábbi pályaedzője elmondta, elsődleges célja az, hogy megismerjék egymást a játékosokkal és jó csapatszellemet szeretne teremteni. „A legfontosabb az, hogy mindent megtegyenek a játékosok, úgy álljanak az első találkozóhoz, mintha egy döntő lenne, még akkor is, ha csak felkészülési meccsről van szó. Olyan játékosokat szeretnék, akik harcolnak a csapatért és a csapattársaikért."

A Gyirmót elleni első bajnokin az a legfontosabb, hogy jó állapotban legyenek, mert ha megfelelően felkészülnek, akkor bárki ellen jó teljesítményt nyújthatnak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Gheorghe Grozav (román, Diósgyőri VTK), Kocsis Bence (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Csákvár), Kovácsréti Márk (Kisvárda), James Weir (angol, FK Pohronie – Szlovákia), Ylber Ramadani (albán, BK Velje – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs (Budafoki MTE)?, Bidzilya Anton (ukrajnai, Kaposvár)?, Kapronczai Gergely (Szentlőrinc)?,Kovács Máté(Kazincbarcika)?, Nagy Barnabás (Szentlőrinc)?, Szerencsi Miklós (Dorogi FC)?,Törőcsik Péter (Szentlőrinc)?,Zuigeber Ákos (Dorogi FC)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Szabó Máté(Budafok)
Távozók: Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Kanta József (visszavonult, a tartalékcsapat vezetőedzője lett), Pintér Ádám (visszavonult, az MTK másodedzője lett), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Varga Roland(al-Ittihad – Egyesült Arab Emírségek), Zuigeber Ákos(DVTK)

Legfrissebb hírek

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

A Puskás Akadémiától vett kölcsön támadót az MTK

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:04

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55

„Azt nem mondhatom, hogy rosszul játszott” – Kata Mihály Molnár Rajmund mesterhármasáról

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 07:14

Vladimir Radenkovics: Az első félidő az én hibám, a második utat mutat a folytatásra

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:08

Molnár Rajmund triplázott, az MTK kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 19:40

Molnár Rajmund: Nem stresszelünk, ígéretes, amit csinálunk

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 09:16
Ezek is érdekelhetik