Mol Fehérvár: „Két gólt is szereztem, szinte hihetetlen”

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 18:41
null
Tóth Tamás Vid a csütörtöki mérkőzésen (Fotó: molfehervarfc.hu)
Halmai Ádám triplázott, Evandro és Tóth Tamás Vid duplázott a Mol Fehérvár FC második nyári felkészülési mérkőzésén – utóbbi boldogan nyilatkozott a székesfehérvári labdarúgócsapat hivatalos honlapjának a Fejér megyei bajnok Sárosd elleni 12–0-s győzelem után.

„Nagyon boldog vagyok, hogy pályára léphettem a Vidi első csapatával a MOL Aréna Sóstóban, az pedig, hogy két gólt is szereztem, szinte hihetetlen – idézi a molfehervarfc.hu a 17. életévében járó Tóth Tamás Videt. Jól kezdtük a mérkőzést, a harmadik percben már kettő–nulla volt az állás, örülök, hogy az első helyzetemet sikerült gólra váltanom. Úgy érzem, végig kellő magabiztossággal futballoztunk, sok helyzetet alakítottunk ki az ellenfél kapuja előtt, és a legtöbb lehetőséget gólra is váltottuk. Természetesen helyén kell kezelnünk ezt a győzelmet, mindenesetre az önbizalmamnak jót tett ez a két találat, remélem, ha kapok még bizonyítási lehetőséget, akkor további gólokat tudok szerezni.”

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MOL FEHÉRVÁR–SÁROSD (Fejér megyei I.) 12–0 (6–0)
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó
FEHÉRVÁR. 1. FÉLIDŐ: Dala – Kojnok, Vágó, Lüftner, Zeke – Dárdai P., Alef, Houri, Evandro – Bourard, Tóth T. 2. FÉLIDŐ: Kovács D. – Horváth B., Dinnyés, Horváth Á., Kövesdi – Gulyás, Kovács I., Pinto, Petrjak – Halmai, Kovács B. Vezetőedző: Szabics Imre
Gólszerző: Halmai (3), Tóth T. V. (2), Evandro (2), Dárdai P., Vida (öngól), Kovács B., Petrjak, Kovács I.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:54

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54

Röplabda: győzelem a horvátok elleni edzőmeccsen

Röplabda
2025.05.16. 14:59

Úszás: Kós Hubert új számokat is kipróbál a felkészülés során

Úszás
2025.05.13. 11:37

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Felkészülés: a Mezőkövesd és a Budafok is simán nyert, a Szeged és a Soroksár gólt sem kapott

Labdarúgó NB II
2025.02.02. 22:00
Ezek is érdekelhetik