Mezőkövesd: Örülök, hogy most sikerült – Pintér Attila

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 19:06
null
Pintér Attila (Fotó: Észak-Magyarország/Ádám János – archív)
A Mezőkövesd Zsóry megkezdte a felkészülést az új idényre – adta hírül hivatalos honlapján a labdarúgó NB I legutóbbi nyolcadik helyezettje. Pintér Attila vezetőedző a klubhonlapnak kifejtette: megpróbálják minél hamarabb kialakítani a játékoskeretet, a kiszemeltekkel (neveket nem említett) folyamatosan tárgyalásban állnak, Cseke Benjámint pedig nagy erősítésnek tartja.

 

„Nehéz megmondani, mert vannak olyan szegmensek, amelyekben nehezen tudjuk felvenni a versenyt más csapatokkal, ugyanakkor igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten a lehető legjobban erősíteni – válaszolta Pintér Attila a nyári játékosmozgás várható nagyságát firtató kérdésre a klubhonlapnak. – Az első hét a munka felvezetéséről fog szólni, fontos, hogy a játékosok fokozatosan kapják a terhelést. Emellett vannak olyan futballisták, akiknek a képességeit személyesen szeretnénk felmérni. Az említett labdarúgók között akadnak magyarok és külföldiek egyaránt, megnézzük őket, és eldöntjük majd, hogy erősítést jelenthetnek-e számunkra vagy sem, ennek fényében folytathatják a munkát Mezőkövesden.”

Pintér hozzátette: nagyon örül az MTK-tól érkező Cseke Benjámin szerződtetésének, személyében olyan rutinos középpályással erősítettek, akit már akkor nagyon tehetséges labdarúgónak tartott, amikor szövetségi kapitányként az U21-es válogatott is hozzá tartozott.

„Többször is szerettem volna a csapataimba igazolni, örülök, hogy most sikerült. Bízom benne, hogy nagy erőssége lesz a Mezőkövesdnek” – fogalmazott a vezetőedző.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Cseke Benjámin (MTK Budapest)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Jagodics Márk (Budafoki MTE)?, Kotula Máté (Szolnoki MÁV FC)?, Torvund Alexander (Szentlőrinc), Varjas Zoltán (BFC Siófok)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Eperjesi Gábor (Diósgyőri VTK), Guzmics Richárd(áprilisban szerződést bontottak vele), Szappanos Péter (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 14:21

Szalai góljával győzött a Mezőkövesd, oda a Szeged veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 17:22

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Mezőkövesd öt gólt szerzett Soroksáron

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:52

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Újabb hazai meccset nyert meg két góllal a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:19
Ezek is érdekelhetik