Honvéd: négy fiatal kapott profi szerződést

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 18:23
A labdarúgó NB I elmúlt idényében a kiesést éppen elkerülő, a 10. helyen végző Budapest Honvéd hivatalos oldalán közölte, hogy négy fiatal játékossal – Keresztes Noellel, Szűcs Tamással, Eördögh Andrással és Németh Barnabással – is profi szerződést kötött.

Keresztes Noel 2018 nyarán érkezett Kispestre, a még mindig csak 16 éves játékos az elmúlt szezonban 13 NB III-as, 13 U19-es, és egy U17-es mérkőzésen szerepelt, sőt a PAFC ellen az NB I-ben is debütált. Keresztes Noel 2018 nyarán érkezett Kispestre, a még mindig csak 16 éves játékos az elmúlt szezonban 13 NB III-as, 13 U19-es, és egy U17-es mérkőzésen szerepelt, sőt a PAFC ellen az NB I-ben is debütált.

Szűcs Tamás a Bozsik Arénába tesztmeccsén játszotta az első felnőttmérkőzését. A 16 éves labdarúgó 2018 nyara óta erősíti a Honvédot, a második csapatban eddig kétszer lépett pályára, s a legutóbbi idényben tizenöt U19-es, hét U17-es és egy U16-os bajnokin is lehetőséget kapott.

A 19 éves Eördögh András 2015 februárja óta a Honvéd játékosa, az elmúlt szezonban már a második csapat egyik legfontosabb tagja volt, 31 mérkőzésen szerepelt, illetve két találkozón az NB I-es keretnek is tagja volt.

Németh Barnabás Keresztes Noelhez hasonlóan Pécsről került a Honvédhoz, 2017 nyarán, az elmúlt idényben 21 NB III-as találkozón szerepelt és ezeken 7 gólt szerzett, míg az U19-es bajnokságban 13 mérkőzés/12 gól a 19 éves támadó mérlege.

Legfrissebb hírek

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Felőrölte a Honvéd a mindenre elszánt Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:31

Egyéves kitiltással is számolhat, aki az MLSZ elnökét sértegeti

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 16:43

Honvéd: a 20 éves tehetség külföldre igazolt, a 15 éves profi szerződést köt

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 10:23

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31
Ezek is érdekelhetik