Futsal NB I: elbúcsúzott vezetőedzőjétől a Berettyóújfalu

Az elveszített bajnoki döntő után elbúcsúzott vezetőedzőjétől az MVFC Berettyóújfalu (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a futsal NB I-ben szereplő MVFC Berettyóújfalu, hogy négy év után távozik a csapat kispadjáról Sergio Mullor Cabrera.
A tréner 2017 nyarán érkezett a berettyóújfaluiakhoz, ahol azt a célt tűzték ki, hogy ismét visszakerüljenek az élmezőnybe és a bajnoki címért harcolhasson az együttes. Az első idényében még csak a bajnoki döntőig vezette a csapatot, majd 2019-ben megnyerte az NB I-et és Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett az együttes. A Bajnokok Ligájában három alkalommal vitézkedett a gárdával, amelyben az elmúlt évben a legjobb 16-ig menetelt.
A 2020–2021-es idényben a Magyar Kupa-döntőt a Veszprém, míg a bajnoki finálét a Haladás ellen veszítette el a Berettyóújfalu, így két ezüstéremmel zárt a csapatnál Sergio Mullor Cabrera.
Sergio Mullor Cabrera búcsúja a Berettyóújfalutól:
Legfrissebb hírek

Futsal: Costa Ricába utazik a magyar válogatott
Magyar válogatott
2025.10.07. 12:43

Távozik Veszprémből a bajnok futsalcsapat vezetőedzője
Egyéb csapat
2025.07.07. 11:32

Ismét kikapott a Haladás a futsal NB I-ben
Labdarúgó NB I
2025.05.19. 22:41
Ezek is érdekelhetik