Kisvárda: Szegedről ismert portugál edző irányítja a csapatot

Vágólapra másolva!
2021.05.20. 18:00
null
Joao Janeirót (balra) bejelentették Kisvárdán
A kisvardafc.hu tájékoztatása szerint Joao Janeirót nevezték ki a labdarúgó NB I-ben ötödik helyen végző csapat vezetőedzőjének. A portugál szakember korábban már dolgozott Magyarországon, a 2018–2019-es idényben a Szegedet irányította.


„Korábban is kapcsolatban álltunk egymással, folyamatosan követtem a futballról alkotott filozófiáját, elemzéseket kértem tőle a mérkőzéseinkről és játékosainkról – indokolta a választást a klubhonlapon Révész Attila, a Kisvárda Master Good sportigazgatója.”

„Rengeteg megbeszélés és információgyűjtés után egyértelművé vált számunkra, hogy tud nekünk segíteni. Más magyar kluboknál is jellemző a fiatalítás az edzői stábban, mi is szeretnénk az új gondolatok, az új filozófia és új futballkultúra által lehetőséget teremteni a tanulásra, a megújulásra. Akadémiánk szakmai igazgatója, Szentes Lázár felügyeli a munkáját, és az ő együttműködésük lehet a garancia a munkamódszer sikerességére.”

A 39 évesJoao Janeirokorábban az Európa-ligába jutott portugál CF Belenensesnél volt segédedző és játékosmegfigyelő, az Estorilnál pedig elemzőként és ellenfélmegfigyelőként tevékenykedett.

„Figyelemmel követtem a csapat eredményeit, és tudom, magasra került a léc, hiszen eddigi legjobb szereplését érte el a Kisvárda az előző idényben – mondta a Nemzeti Sportnak Joao Janeiro. – A futball globalizálódik, nincs különösebb jelentősége annak, hogy ki a külföldi és az adott országbeli futballista. Jó játékosokra és egyéniségekre van szükségünk, a keret nagy részét jól ismerem, hiszen alaposan feltérképeztem a tagjait, néhány új igazolással talán még az előző évinél is eredményesebbek lehetünk.”

 

Legfrissebb hírek

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
2 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35

Az NB I-ben rutintalan játékosokban is bízik a Barcika és a ZTE

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 18:20

Révész Attila: Kész van a keretünk, az első hatba kerülés a cél

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 10:14

Gerliczki Máté: Remélem, érdemes lesz beszélni erről az együttesről

Labdarúgó NB I
2025.07.14. 08:32

A Paks tartalékokkal felállva szerzett négy gólt; a Kisvárda is négyig jutott

Labdarúgó NB I
2025.07.12. 14:22

Felkészülés: a Kisvárda három góllal nyert a Zseleznicsar ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 20:30
Ezek is érdekelhetik