Fotósként iskolát teremtett, örök szenvedélye a futball volt

Munkácsi Márton – Hans Albers, Theo Matejko – Székely István, Alexander Popovic, Alfred Braun – Siegfried Arno, Egon Pollak, Schaffer Alfréd, Konrád II Kálmán, Verebes Ernő.

Veretes névsort vonultatott fel a berlini Oase (Oázis) művészklub 1931 májusának utolsó napjaiban az Altbayern kabaré csapata ellen. A barátságos, alkalmi futballmérkőzés barátságtalan véget ért.   „Az első félidő végén Munkácsi több sikeres védés után egy színész-csatár lábáról akarta leszedni a labdát. A hatalmas termetű, bajor származású színész gyorsabb volt, rúgni akart és olyan erővel találta el Munkácsi jobb lábát, hogy az kettétört. Hívták a mentőket, akik a borzalmasan szenvedő Munkácsit a moabiti kórházba vitték. Az első napokban életveszedelemben volt a kitűnő fotóriporter, később úgy volt, hogy amputálni kell a lábát, de sikerült összeforrasztani a törött lábat, amely most gipszben van”     – számolt be a jól értesült Esti Kurír a neves magyar súlyos sérüléséről.

Munkácsi Márton hamar felgyógyult, néhány hónap múlva már nyoma sem volt a csúnya sebesülésének, folytatta a munkát, amihez nagyon értett: fotózott.

Az Ullstein Verlagot 1928 és 1934 között képviselte, a heti kétmilliós példányszámú képes magazin, a Berliner Illustrierte Zeitung vezető fotóriportereként eljutott a Közel-Keletre, Észak- és Közép-Afrikába, sőt Észak- és Dél-Amerikába is. Kiadója – a német vetélytársak mellőzésével – egyedül őt küldte el aGraf Zeppelinóriásléghajó első diadalmas óceánrepülésére. A nagy dobás azonban még hátravolt: Amerika, New York, Hollywood. 1934 tavaszán – végleg elhagyva a nácik által fogva tartott Németországot – a Harper's Bazaar című, tekintélyes (1867-es alapítású) képes divatlap szerződtette havi 15 ezer dolláros fizetésért. Színes fotók, mesés összegek – Munkácsi szédületes karriert futott be a tengerentúlon, ahol Greta Garbót, Fred Astaire-t, Charlie Chaplint és Katherine Hepburnt is lencsevégre kapta az évek során.

A divatfotózás műfajában rendkívülit produkáló magyar már avilághírnévfelé vezető úton is nagyot alkotott. Hétgyerekes családba született 1896-ban Kolozsváron, Mermelstein Márk néven. (Fivérei közül Munkácsi Béla revütáncos a két világháború között. A másik, Tibor Murray néven, szintén fotózott, majd a filmszakmábanTibor Sandskéntdolgozott. Munkácsi Menyhért –Muky Munkácsinéven – vitte a legtöbbre, ugyancsak fényképészként.)   „Részegeskedő-durva szobafestő apja”    1906-ban változtatta meg a nevét Munkácsira. A dicsőszentmártoni família a tízes évek elején költözött a fővárosba, a háború első évében a VIII. kerületben lakott. Márk Mártont is szobafestőnek szánták, de ő inkább a penna végét fogta, mintsem az ecset nyelét.

Szikrázó tehetsége korán megmutatkozott. „Tizenéves volt, amikor újságíróként sportlapokat tudósított, s verseket is írt. A szükség és az érdeklődés űzte, hajtotta előre, tizenhat éves korától a maga lábán állt. Majdhogynem nyilvánvaló, meg kellett próbálkoznia az egyre divatosabb szakmával, a fényképezéssel is. Mivel a műtermi munka nem neki való volt, a Színházi Élet című népszerű lapnál tanulta a riporteri szakmát a húszas évek elején”    – foglalta össze Munkácsi pályájának kezdeti szakaszátSzarka Klára fotótörténész.

Munkácsi 1924–1925-ben különböző riportokkal (tánciskolában, vadászaton, lóháton, jégpályán) jelentkezett a Színházi Életben, az 1925/11. számtól pedig már ő szerkesztette a sportrovatot. Megszólaltatta Salamon Bélát, Orth Györgyöt – miközben jobbnál jobb sportfotókkal bombázta tele az oldalakat. Humoros szösszeneteket, verset is írt. „A KAPUBA ESETT. Paulusz a hálóba esett / S ott fűbe harapott szédült fővel, / De csak azért, mert a hálót / Összetévesztette az ebédlővel.”  S ha már poéma: két verseskötete jelent meg a 20-as években, a  Szentmártoni álmok    és az  Én Istenem.

A Színházi Élet mellett ekkoriban párhuzamosan dolgozott a Nemzeti Sportnál, amely nagyszerű újdonságról számolhatott be 1924. július 13-án:  „A sporttelepek látogatóinak kellemes meglepetésben lesz részük ma délután. Munkácsy Mártonnak a Képes Sport megjelenése óta országos hírűvé vált sportfelvételei kerülnek képeslapokon sokszorosítva a lelkes sportrajongók elé, akiknek így alkalmuk nyílik a békeidőkben oly népszerű sportképeslapokat összegyűjteni, úgy, hogy végül minden sportbarátnak gazdag gyűjteménye lehet a legritkább sporteseményekről készült fotográfiákból. A terjesztésre kerülő képeslapok eredeti fotográfiák, s a legolcsóbb trafikbeli lapoknál is kisebb áron, darabonként 2500 koronáért kaphatók.”

M. M. 1924 decemberében téli tanulmányúton vett részt    „Nurmi hazájában”,    cikkekkel, riportokkal, interjúkkal jelentkezett, majd hazatérvén  „mozgóképekkel kísért előadást tartott a Royal Apollóban” A finn sportnagyság titka     címmel. 1925 nyara már az Est-lapoknál találta, a munka gyümölcsözően alakult, hiszen 1935-ig készített felvételeket a Pesti Napló Képes Melléklete számára. Úgy tudósította 1927 júniusában Az Estet a Tiszántúli Automobil Klub versenyéről, hogy közben (az egyik kísérőkocsin utazva) balesetet szenvedett. „Súlyos agyrázkódással, egy nyolc centiméteres vérbeolvadt fejsebbel, kificamított tagokkal szedtek össze, hogy kik, még ma sem, hallomásból sem tudom...”    – írta Munkácsi, aki azAutomobil – Motorsportcímű szaklapnak is készített felvételeket abban az évben.

Akkoriban forgatta Vidor Györggyel a vándorcigányokról szóló dokumentumfilmjét (Cigánylakodalom ), és akkoriban jelentkezett először fotókkal Berlinből,  „az újságírók, rajzolók, fotográfusok Mekkájából”,    ahova 1928 szeptemberében érkezett meg a családjával. A néha alamizsnának is kevés fizetség miatt ugyanis úgy döntött hirtelen, elhagyja Budapestet és Kőfaragó utcai szobakonyhás lakását, s a Keleti pályaudvaron felült a berlini gyorsra.

Szenvedélyes labdarúgó-rajongó lévén új állomáshelyén sem szakított imádott sportjával. Sőt, ha tehette, további országokban is megtapasztalta, milyen a helyi futballkultúra. Délamerikai Magyarság, 1932. szeptember 3.: „Most azután elmentem Dél-Amerikába és ott megtanultam, hogy mi a futball-láz. Fotográfiákban megörökítettem. Közép-Európában van izgalom? Tessék elmenni Dél-Amerikába. Felvételeim a Buenos Aires–La Plata-mérkőzésen készültek, amelyet három méter magas szöges drótkerítés mögött játszottak.”

Amikor a Göröcs, Bene, Solymosi nevével fémjelzett Újpesti Dózsa 1963 nyarán részt vett aNew York-i labdarúgótornán, Munkácsi nem hagyhatta ki, hogy megnézze a magyarok játékát.   „Egyáltalán nem lett volna szabad ott lennie, hisz alig pár héttel előbb gyógyult fel egy korábbi szívrohamából, és orvosa teljes nyugalomra intette. De ki tarthat otthon egy volt pesti futballrajongót? – írta a Fotó című lap 1963 októberében.– Negyedórával később, egy érdekes helyzetet látván felugrott helyéről, szeméhez kapta Leicáját, de egyszerre megingott és összeesett. Úgy halt meg, ahogyan élt: izgulva és fényképezőgépével a kezében.”