Mezőkövesd: távozott a magyar válogatott játékos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.06. 11:17
null
Véget ért Guzmics Richárd mezőkövesdi időszaka (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sport Online úgy értesült, távozott a Mezőkövesd NB I-es labdarúgócsapatától a 33 éves, 27-szeres válogatott védő, Guzmics Richárd. A hírt a játékos érdeklődésünkre megerősítette.

 

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, távozott Mezőkövesdről Guzmics Richárd, akit még Kuttor Attila vezetőedző időszakában, tavaly januárban a pozsonyi Slovantól szerződtetett a matyóföldi klub. Guzmics azóta csupán hat meccsen szerepelt az NB I-ben a mezőkövesdieknél, ebben az idényben háromszor, de tavaly augusztus óta egyszer sem (a Pakson 2–1-re megnyert augusztusi találkozó volt az utolsó NB I-es meccse a Mezőkövesdben). Ebben közrejátszott, hogy térd-, majd combsérülés is hátráltatta, meg is kellett műteni a lábát.

A klub hivatalosan még nem jelentette be Guzmics távozását és kérdésünkre nem is kívánta kommentálni, viszont a 27-szeres válogatott védő a Nemzeti Sport Online megkeresésére megerősítette értesülésünket, de bővebben egyelőre nem kívánta kommentálni.

Legfrissebb hírek

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
17 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20
Ezek is érdekelhetik