Paks: Bognár György leszögezte, nem bírózik többet, majd bírózott egyet

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.05. 14:30
null
Bognár György nem foglalkozik többet a játékvezetéssel (Fotó: Tumbász Hédi)
Bognár György, a Paks labdarúgócsapatának vezetőedzője a klub közösségi felületein kijelentette, nem kíván többet a játékvezetéssel foglalkozni, a jövőben kizárólag saját együttesének teljesítményére koncentrál.


Bognár a Paks legutóbbi, Mol Fehérvár elleni (2–2) bajnoki mérkőzése után az M4 Sportnak a következőképpen fogalmazott a játékvezetéssel kapcsolatban.

„Nézd, nem akarok nyilatkozni a játékvezetésről, mert unalmas. Ez egy olyan kontroll nélküli, belterjes világ, amivel kár szembeszállni. Tehát én azt gondolom, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.”

Körülbelül másfél nappal később a Paks a Facebook- és az Instagram-oldalára kitett egy képet a vezetőedzőről, rajta az alábbi idézettel.

„Úgy érzem, hogy a játékvezetéssel kapcsolatos nyilatkozataim utáni reakciók – úgy a klubon belül, mint kívül – nemcsak rám, de a csapatunkra is hatnak, emiatt a továbbiakban kizárólag a saját teljesítményünkről szeretnék véleményt formálni.”

A Paks szombaton a tizenegy bajnoki mérkőzés óta veretlen Mezőkövesdet fogadja az NB I 25. fordulójában.

NB I, 2020–2021, 25. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
MÁRCIUS 5., PÉNTEK
20.00: DVTK–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
MÁRCIUS 6., SZOMBAT
17.00: Paksi FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC Stadion
19.30: Puskás Akadémia–Újpest FC (Tv. M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna
MÁRCIUS 7., VASÁRNAP
16.00: Budapest Honvéd–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
18.00: ZTE FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
20.00: Budafoki MTE–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 24 17 6 1 48–14 +34 57
2. Puskás Akadémia 24 13 3 8 34–30 +4 42
3. Mol Fehérvár 24 10 7 7 48–30 +18 37
4. MTK Budapest 24 9 7 8 35–33 +2 34
5. Mezőkövesd 24 9 7 8 27–29 –2 34
6. Paksi FC 24 9 6 9 48–45 +3 33
7. Újpest FC 24 9 4 11 31–49 –18 31
8. Kisvárda 24 8 7 9 22–31 –9 31
9. Budapest Honvéd 24 7 7 10 37–36 +1 28
10. Budafoki MTE 24 7 5 12 29–44 –15 26
11. Zalaegerszegi TE 24 7 4 13 40–45 –5 25
12. Diósgyőri VTK24631528–41–1321
Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
22 órája

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
2025.08.17. 12:21

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
2025.08.17. 10:21

Bognár György a kiesés után: Hiányzott, hogy Ötvös beadja Vargának a labdát...

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 10:24

Bognár György az Újpest elleni győzelem után: Jó döntés volt betenni a fiatalokat

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 07:02

Két Konferencialiga-mérkőzésen is magyar videobírók működnek közre

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 13:44

Délután sorsolnak a Kl-selejtező rájátszásában: szűkítették a Paks és az ETO FC lehetséges ellenfeleinek listáját

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 09:14

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2025.08.02. 14:47
Ezek is érdekelhetik