NB I: Derült égből villámcsapásként kaptuk a gólt – Supka

Vágólapra másolva!
2021.02.27. 18:27
null
Supka Attila szerint szétesett a Kisvárda védelme, elöl pedig nincs meg a minőség (Fotó: Tumbász Hédi)
A Budafok 2–0-ra nyert a Kisvárda ellen a labdarúgó NB I 23. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 

Csizmadia Csaba, a Budafok vezetőedzője így látta a három pontot hozó mérkőzést.

„Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, amelyen nagy győzelmet aratott a csapat. Az első félidőben küszködtünk a szervezett Kisvárda ellen, próbált nyomást gyakorolni ránk, a meccs elején volt is egy kapufája. Más nagyobb helyzetére viszont nem emlékszem. Nekünk kellett az a szerencsés gól, sokat számított, hogy a második félidőben minket támogatott a szél, tudtunk focizni, nem csak elrúgtuk a labdát. Miután megszereztük a második találatunkat, úgy éreztem, a Kisvárda feladta, és ezt meg fogjuk nyerni. Azt gondoltam, egygólos mérkőzés lesz, de nem vagyok szomorú amiatt, hogy kettővel nyertünk, és nem kaptunk gólt.”

Kiemelte, hogy a kezdőcsapatban, illetve a cseréket követően is hét 23 év alatti játékos volt a pályán, és mindegyik magyar.

Supka Attila, a Kisvárda vezetőedzője a következőket mondta.

„Hatvannyolc percig nem voltak problémáink, addig az történt a pályán, amit elterveztünk, azonkívül, hogy nem tudtunk gólt rúgni. Addig a védekezésünk is rendben volt, az előre játékunkban pedig volt egy-két olyan lehetőség, hogy ha koncentráltabbak vagyunk, akkor eredményesek is lehettünk volna. Aztán derült égből villámcsapásként érkezettIhrig-Farkas Sebestyén gólja, amit meg kell nézni, hogyan esett, vagy hogyan nem esett. Ez megfogta a csapatot, majd gyorsan kaptunk még egyet, ami végleg megfogta a csapatot. Sajnos már hetek óta nem vagyunk olyan állapotban, hogy ezeket a mérkőzéseket meg tudjuk fordítani. Eddig is kevés gólt szereztünk, nekünk a masszív védelem volt az erősségünk az ősszel, de azzal, hogy öt új védő érkezett, teljesen szétestünk hátul. És akárhogy próbáljuk összerakni, nem úgy sikerül, ahogy eltervezzük.”

Hozzátette Supka, elöl pont az a minőség hiányzik a csapatából, amivel el lehetne dönteni egy-egy mérkőzést. A legtöbb csapatnál van olyan játékos, aki a semmiből is gólt tud szerezni. Most olyan helyzetben vannak, hogy inkább azon kell gondolkodniuk, mit tegyenek meg azért, hogy megszerezzék az NB I-es tagsághoz elegendő pontszámot a hátralévő fordulókban.

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

Budafoki MTE–Kisvárda2–0(Ihrig-Farkas 69., Kovács D. 70.)
Budapest,Budafoki MTE Sporttelep,zárt kapuk mögött. Vezette:Káprály

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 23. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 26., PÉNTEK
DVTK–Mezőkövesd 2–2
Miskolc,DVTK StadionPintér Csaba
FEBRUÁR 27., SZOMBAT
Budafoki MTE–Kisvárda 2–0
Budapest,Budafoki MTE SporttelepKáprály Mihály
17.00:Puskás Akadémia–Budapest Honvéd(Tv:M4 Sport)
Felcsút,Pancho ArénaBerke Balázs
19.30:MTK Budapest–Ferencvárosi TC(Tv:M4 Sport)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBogár Gergő
FEBRUÁR 28., VASÁRNAP
14.30:Paksi FC–Újpest FC(Tv:M4 Sport)
Paks,Paksi FC Stadion
17.30:ZTE–Mol Fehérvár FC(Tv:M4 Sport)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22165145–12+3353
2. Puskás Akadémia22123732–28+439
3. Mol Fehérvár2296744–28+1633
4. MTK Budapest2296731–28+333
5. Paksi FC2295845–40+532
6. Mezőkövesd2387825–29–431
7. Kisvárda2387822–30–831
8. Budafoki MTE23751129–42–1326
9. Zalaegerszegi TE22741140–41–125
10. Újpest FC22741126–48–2225
11. Budapest Honvéd22571032–33–122
12. Diósgyőri VTK23631428–40–1221
Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
44 perce

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:29

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23
Ezek is érdekelhetik