NB I: A BL-szereplés után nyilván a szurkolók is többet várnak – Rebrov

Vágólapra másolva!
2021.02.27. 22:45
null
Szerhij Rebrov nem volt elégedett a találkozó után (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 23. fordulójának nagy rangadóján a Ferencváros hiába vezetett már két góllal is az MTK otthonában, a kék-fehérek 2–2-re egyenlíteni tudtak. Így értékelt a két vezetőedző.

Az FTC trénere, Szerhij Rebrov azzal kezdte: amióta a csapatot irányítja, olyan jól nem játszott, mint az első félidőben.

„A kapott gól után változott a helyzet, de a tizenegyessel megnyerhettük volna a mérkőzést. A tizennégy pontos előny egyfajta nyomást helyez a játékosokra, motivációs kényszert.”

A Nemzeti Sport arra kérte: fejtse ki, hogy a nagy előny miért helyez nyomást a játékosaira?

„Ez az előny egyfajta kibúvót ad a játékosoknak, mert tudják, ha hibáznak, akkor is nagy különbséggel vezetjük a tabellát. Ha kisebb lenne az előnyünk, akkor nem számíthatnának erre.”

Kollégánk felvetette, hogy a Mezőkövesd ellen sem sikerült nyerniük kétgólos előnyről.

„Én is rosszul élem meg. Pedig kielemeztük azt a meccset, a kettő nullás vezetés pedig önbizalmat kellene, hogy adjon. Egy BL-szereplés után nyilván a szurkolók is többet várnak a csapattól. Olyan szempontból viszont büszke vagyok a fiúkra, hogy igen, veszítünk pontokat, de így is nagy pontelőnnyel megyünk a bajnokságban.”

Az ukrán tréner elárulta: örül Varga Roland MTK-ban mutatott teljesítményének, illetve hogy a büntetőre Myrto Uzuni volt kijelölve, de ő már nem volt a pályán, így a játékosok döntötték el, hogy Róbert Mak rúgja, aki végül kihagyta.

Az MTK vezetőedzője,Michael Boris elismerte: az első félidőben a Ferencáros eldönthette volna a mérkőzést.

„Köszönetet kell mondanunk a Fradinak, mert az első harminc percben négy-öt gólt rúghatott volna. Viszont optimista edző vagyok, úgy mentem be az öltözőbe, hogy meg tudjuk fordítani a meccset. Nem is kiabáltam a srácokkal, nyugodtan elmondtam nekik, min kell változtatnunk. Ez sikerült is, szereztünk két gólt pontrúgásból, és el is dönthettük volna a találkozót, ahogy a Ferencváros is később. Büszke vagyok a srácokra.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: az MTK-ban megtáltosodó Varga Rolandot hogyan kell kezelni?

„Nem kell máshogy kezelni, mint a többieket, rendes fickó, könnyen beilleszkedett. Gera Dánielt szerettük volna pótolni vele. Idősebb nála, de ugyanolyan jó, tapasztalt, volt korábban válogatott, a többiek felnéznek rá. Sokat beszélgetünk, de profin teszi a dolgát, örülünk, hogy itt van velünk. És annak is örülnénk, ha az Európa-bajnoki keretben is számításba kerülne...”

A német tréner egyébként angolul szokott nyilatkozni, de folyamatosan használ magyar szavakat a mondataiban.

„Nem a szavakkal, hanem a mondatokkal van gondom magyarul, a mondatalkotás még nem igazán megy. Úgyhogy egyelőre még nem nyilatkoznék magyarul, mert nem szeretnék bohócot csinálni magamból. De egy-két év múlva megtörténhet.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

MTK Budapest–Ferencváros2–2(Nagy Zsombor 55., Varga R. 60. – 11-esből, ill. Zubkov 1., 22.)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Bogár

Legfrissebb hírek

Kata Mihály: Észnél kell majd lennünk az ETO elleni meccsen

Labdarúgó NB I
4 órája

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Videó: Ez hogy maradt ki?! Cissé három méterről lőtt a kapu fölé a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 08:58

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11
Ezek is érdekelhetik