MK: „Nem vagyunk esélytelenek a Budafokkal szemben”

Vágólapra másolva!
2021.02.08. 22:37
null
Tovább folytatná a menetelést a Dunavarsány (Fotó: Matey István/Hajdú-Bihari Napló)
Nemhogy a harminckettő, még a hatvannégy közé sem jutott el soha története során a Mol Magyar Kupában a Dunavarsány, erre idén a nyolcaddöntőért küzdhet a megyei osztályú kiscsapat – hívta fel a figyelmet a sorozat névadó szponzorának, a Molnak a honlapja, amely Szilvay Balázs elnökkel beszélgetett.

 

„Természetesen szerencsére is szükségünk volt, hogy ilyen messzire eljuthattunk, de önmagában a szerencse nem lett volna elég. Volt, hogy kiváló teljesítménnyel jutottunk tovább, máskor szervezettek és elszántak voltunk. Annyi bizonyos, hogy a következő körben, az első osztályban szereplő Budafok ellen minden olyan pozitív tulajdonságunkat fel kell vonultatunk, amik idáig segítettek minket” – szögezte le Szilvay Balázs.

„Már idén is játszottunk olyan meccseket, ahol nem mi számítottunk a továbbjutás esélyesének, mégis itt vagyunk a 32 között. Most egy minden korábbinál nagyobb csodát kellene véghezvinnünk. Nagyon fontos, hogy koncentráltak és motiváltak legyünk – utóbbival, meggyőződésem, biztosan nem lesz gond –, mert komoly tudásbeli különbséget kell eltüntetni, de azt gondolom, nem vagyunk esélytelenek a Budafokkal szemben.”

„Ha megnézzük, milyen szépen helytállt ellenük a Dabas-Gyón, az nekünk is erőt ad. Az NB III-as dabasiak csak hosszabbításban maradtak alul a Budafok ellen, és mi is hasonló elszántsággal fogunk játszani. Örömfocira készülünk, teher és nyomás nélkül, de nagy becsvággyal fogunk pályára lépni az első osztályú ellenféllel szemben.”

Szilvay elmondta, a szerény klub nagy terveket forgat, és a közelgő centenáriumra szeretne többet is megvalósítani közülük.

„1926-ban alapították a klubot, és mire betöltjük a 100. évünket, szeretném, ha már egy osztállyal feljebb, az NB III-ban szerepelnénk. Igazából már az idei évnek is úgy futottunk neki, hogy a feljutás a célunk, ám az ősz nem sikerült a legjobban számunkra.”

A teljes anyagot elolvashatja a molkupa.hu oldalon.

MOL MAGYAR KUPA
A 8. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Február 9., kedd
13.00:
Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Diósgyőri VTK
19.45:Szolnoki MÁV FC (NB II)–Újpest FC (Tv:M4 Sport)
Február 10., szerda
13.00:
Hódmezővásárhelyi FC (NB III)–Puskás Akadémia FC
13.00:Kazincbarcika (NB II)–MTK Budapest
13.00:Dunavarsány (Pest I.)–Budafoki MTE
13.00:Tállya KSE (NB III)–Kaposvári Rákóczi FC (NB II)
13.00:Debreceni EAC (NB II)–Debreceni VSC (NB II)
13.00:Taksony (NB III)–BFC Siófok (NB II)
13.00:
Soroksár (NB II)–Kisvárda
13.00:
Dorogi FC (NB II)–Ferencváros (Tv:M4 Sport)
13.00:III. Kerületi TVE (NB III)–Budapest Honvéd
13.00:
Csákvár (NB II)–Paksi FC
14.00:
Pécsi MFC (NB II)–Szombathelyi Haladás (NB II)
15.00:
FC Ajka (NB II)–Mezőkövesd
19.45:
Vasas FC (NB II)–Mol Fehérvár (Tv:M4 Sport)
Február 11., csütörtök
13.00:Tiszafüred VSE (NB III)–Zalaegerszegi TE FC

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 10:27

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Budafokon is folytatódott a Karcag veretlenségi sorozata

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 17:54

Mol Magyar Kupa: méltatlankodnak a kis csapatok, oda a biztos pályaelőny

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:03

Vakon a kupában – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:00
Ezek is érdekelhetik