Futsal: Curtis a második meccse után egyéves eltiltást kapott

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 12:54
null
Óvádi László alelnök és Széki Attila a játékos szerződtetésének bejelentésekor (Fotó: ujpestfutsal.hu)
A bemutatkozás pazar volt, a folytatás kevésbé: Széki Attilát, művésznevén Curtist, az Újpest Futsal Club játékosát a Budapesti Labdarúgó-szövetség 2021. november 20-ig eltiltotta. Jövő héten tárgyalják újra az ügyét.

A Nemzeti Sport Online is beszámolt róla november elején, hogy a korábban az Újpest FC NB I-es csapatában bemutatkozó, majd a zeneipart választó Széki Attila újra a futsalcsapatot erősíti.

Curtis első mérkőzése jól sikerült: a Csomádi KSK elleni 0–2-ről az ő két góljával mentett pontot a lila-fehér csapat.

Aztán november 19-én, az Issimo ellen 8–6-ra megnyert összecsapáson piros lap került a neve mellé a jegyzőkönyvbe. A BLSZ heti értesítőjében az állt, „az Újpest Futsal Club SE sportszervezet részéről Széki Attila játékos a 15§2/b és a 21§2/b megszegése miatt, valamint a 9§1/d/3 alapján 2021. 11. 20-ig minden, a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltva”.

A fegyelmi szabályzat vonatkozó paragrafusai alapján Curtis – sérülést nem okozva – leköphette vagy megüthette ellenfelét, illetve a játékvezetővel szemben tettlegességet követhetett el.

Óvádi László, az Újpest RFC-220 Volt alelnöke a Nemzeti Sport Online megkeresésére elárulta, a klubnál nem vitatják a kiállítás jogosságát. Széki a találkozó utolsó másodperceiben a sportszerűség határain túllépve kelt egy jóval fiatalabb csapattársa védelmébe, akit szabálytalanul szereltek. Ezt követően alakult ki kisebb dulakodás a pálya szélén, amiért kiállították az Újpest futsalosát.

„Kértük a felülvizsgálatot és a büntetés mérséklését. A kiállítást elismerjük és jogosnak tartjuk, a jegyzőkönyvbe került fojtogatást viszont vitatjuk. Az ellenfél klubvezetése és az érintett játékos is megerősítette, hogy fojtogatásról szó sem volt. Bízunk abban, hogy a fegyelmi bizottság ennek megfelelően csökkenti a büntetést. Klubunk és Attila is mindent megtesz azért, hogy hasonló helyzet ne történjen meg még egyszer. Megbánta, amit tett” – fogalmazott a klubvezető.

Óvádi hozzátette, az MLSZ budapesti igazgatóságának fegyelmi bizottsága jövő héten tárgyalja újra Széki ügyét.

A történethez hozzá tartozik, hogy Széki mellett az ellenfélből Tihanyi Krisztián is piros lapot kapott. Az Issimo futsalosát az idény végéig, azaz 2021. június 30-ig eltiltották a játékvezetővel szemben elkövetett sportszerűtlenség/tettlegesség miatt.

Legfrissebb hírek

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
2025.10.20. 07:21

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:25

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Különleges mezben játszik az Újpest a 245. derbin

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 18:00

Az Újpest elvette a Nyíregyháza veretlenségét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 21:56

Hiába vezetett két góllal az Újpest, a DAC nyerte meg a felkészülési mérkőzést

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 18:13
Ezek is érdekelhetik