NB I: két középpályást szerződtetett a Mezőkövesd – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.20. 15:27
null
Barczi Dávid a Mezőkövesdnél folytatja a pályafutását (Fotó: Szabó Miklós)
A Mezőkövesd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy két szabadon igazolható középpályással, Barczi Dáviddal és az osztrák Manuel Marticcsal is szerződést kötött.

 

A klubhonlap beszámolója szerint Barczi Dávid Újpesten kezdte a pályafutását, és a fővárosi gárdában lett első osztályú játékos. A most 31 éves támadó középpályás ezt követően a belga Sint-Truiden, a DVTK, a Mol Fehérvér (Videoton), a Vasas, míg legutóbb a ZTE játékosa volt – július óta azonban szabadon igazolható volt. A Transfermarkt adatai szerint 158 magyar első osztályú mérkőzésen lépett pályára, 14 gólt szerzett és 22 gólpasszt adott.

Az osztrák állampolgár Manuel Marticcsal középhátvédként és védekező középpályásként egyaránt számolhat a Mezőkövesd nemrég kinevezett vezetőedzője, Pintér Attila. A 25 éves labdarúgó a Vorwärts Steyr, a St. Pölten és a Rapid Wien játékosa is volt, s legutóbb a horvát Inter Zapresicben futballozott – nyár óta azonban neki sem volt csapata.

Log into Facebook

Legfrissebb hírek

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Pontokat vesztett a Videoton, a Kövesdnek negyedóra foci is elég volt

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:47

Szalai József az idénybeli hat NB II-es gólját Tököli Attilának is köszöni

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 06:56
Ezek is érdekelhetik