NB I: A Ferencváros ellen sem akartunk visszaállni – Boris

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.11.29. 09:05
Mint ismert, a labdarúgó NB I 12. fordulójában a listavezető Ferencváros hazai pályán 2–0-ra legyőzte az MTK-t, így megnyerte a 217. örökrangadót. A mérkőzés után Szerhij Rebrov nem érezte jól magát, ezért segítője, Máté Csaba nyilatkozott, és természetesen Michael Boris, az MTK vezetőedzője is értékelte a látottakat.

„Megpróbáltuk megmutatni a stílusunkat, nem akartunk visszaállni a Ferencváros ellen sem. Tudtuk, hogy ez nem fog működni 90 percen keresztül, de nagyon elégedettek vagyunk a játékosokkal. Legközelebb a Barcelona ellen játszik az FTC, amihez sok sikert szeretnénk kívánni!” – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Michael Boris. „Megpróbáltuk megmutatni a stílusunkat, nem akartunk visszaállni a Ferencváros ellen sem. Tudtuk, hogy ez nem fog működni 90 percen keresztül, de nagyon elégedettek vagyunk a játékosokkal. Legközelebb a Barcelona ellen játszik az FTC, amihez sok sikert szeretnénk kívánni!” – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Michael Boris.

Az MTK vezetőedzője kiemelte, hogy több játékosnak is problémája volt a pályával, az első gólnál ez is közrejátszott. Ennek ellenére fel voltak készülve arra is, hogy hátrányban kell játszani, így képesek voltak szorossá tenni a találkozót.

Az MTK nagyot küzdött, de végül 2–0-ra kikapott a zöld-fehérektől (Fotó: Árvai Károly)
Az MTK nagyot küzdött, de végül 2–0-ra kikapott a zöld-fehérektől (Fotó: Árvai Károly)

„A saját teljesítményünk fölé kell mennünk ahhoz, hogy egy ilyen mérkőzést megnyerjünk. De nagyon elégedett vagyok. A mai napon is helyzeteket alakítottunk ki. Ebbe a rendszerbe kell beilleszteni a fiatalokat. Mindenkinek el kell végeznie a piszkos munkát is, mindennap ezt gyakoroltuk, s ez ma meg is látszott” – folytatta Boris.

A német szakember kitért a Ferencváros BL-szereplésére is.

„Ha a Ferencváros a Bajnokok Ligájában játszik, akkor minden magyarnak FTC-szurkolónak kell lenni. Nagyon szomorúak voltunk, amikor a Juventus ellen az utolsó pillanatban nem sikerült a pontszerzés. A Dinamo Kijev elleni sorsdöntő mérkőzésen is a legjobbakat kívánjuk” – tette hozzá Michael Boris.

„Az első gól döntő jelenségű volt, hiszen minket megnyugtatott, az MTK-nak pedig több rizikót kellett vállalni. A játékosok tisztában vannak vele, hogy mennyire fontosak az NB I-es mérkőzések. Dicséret illet mindenkit a hozzáállásért, annak is örülünk, hogy Roko Baturina megszerezte első gólját” – mondta Máté Csaba, Szerhij Rebrov segítője.

Baturina mellett a visszatérő Varga Rolandról is szót ejtett a szakember.

„Varga a múltkori válogatott szünetben sérült meg egy edzőmérkőzésen. Sokat dolgozott, hogy visszatérjen a csapathoz, mindenki várja azt a régi Varga Rolit, aki lendületet vitt a csapatba. Bízunk benne, hogy hamar utoléri magát.”

Máté Csaba kiemelte a Ferencváros védekezését is, úgy véli, a teljes csapatot dicséret illeti a stabilitásért. Mivel a konkurencia nagy a csapaton belül, mindenkinek törekednie kell arra, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Ferencvárosi TC–MTK Budapest 2–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Antal Péter
Gólszerző: Nguen (40.), Baturina (75.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2020–2021, 12. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NOVEMBER 27., PÉNTEK
Újpest FC–Paksi FC 1–1Budapest,Szusza Ferenc StadionCsonka Bence
NOVEMBER 28., SZOMBAT
Kisvárda Master Good–Budafoki MTE 0–0Kisvárda,Várkerti Stadion
Zierkelbach Péter
Mol Fehérvár FC–ZTE FC 2–0 Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóErdős József
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 2–0
Budapest, Groupama ArénaAntal Péter
NOVEMBER 29., VASÁRNAP
14.05: Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport+)Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
18.45: Budapest Honvéd–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 21–4 +17 26
2. Mol Fehérvár 11 6 4 1 27–14 +13 22
3. Kisvárda 11 6 2 3 16–14 +2 20
4. Paksi FC 12 5 3 4 23–20 +3 18
5. MTK Budapest 12 5 3 4 18–16 +2 18
6. Puskás Akadémia 11 5 6 16–21 –5 15
7. Budafoki MTE 10 4 2 4 13–16 –3 14
8. Zalaegerszegi TE 11 3 2 6 18–22 –4 11
9. Újpest FC 11 3 2 6 12–25 –13 11
10. Diósgyőri VTK 10 3 1 6 14–17 –3 10
11. Budapest Honvéd 10 2 3 5 14–16 –2 9
12. Mezőkövesd112278–15–78
Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
11 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
12 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 17:00

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
2025.05.08. 11:45

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24
Ezek is érdekelhetik